Belföld

Felülvizsgálja az RMDSZ a Big Brother3-at

2014.12.29 - 11:49

Felmerül a személyi jogok sérelmének lehetősége a romániai szájbervilág biztonságát szavatolni hivatott, Big Brother3 névre keresztelt törvény kapcsán — véli Pataki Csaba szenátor.

Részben jogosnak tartja Pataki Csaba szenátor a Big Brother3 néven elhíresült törvénnyel kapcsolatos felháborodást, és úgy véli, szükség lenne a jogszabály módosítására, mivel az túlságosan szabad betekintést engedélyez a titkosszolgálatok számára az internetes adatáramlásba. Mint ismeretes, a kifogásolt törvénytervezet miatt a személyi szabadságjogokra való hivatkozással civilek egy csoportja tüntetést szervezett a fővárosban Klaus Johannis hivatalba lépésével egy időben, kérve az új elnöktől, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt. „A tervezetet szeptemberben hallgatólagosan fogadta el a képviselőház, a szenátus plénuma elé pedig az utolsó napon, hirtelen került, és sokakat megtévesztett az előterjesztés. Ezt mindenki benyelte” — fejtette ki Pataki Csaba, aki szerint az előterjesztők azt engedték érteni, hogy egy, a szájbervilág biztonsága érdekében a nyáron létrehozott nemzetbiztonsági struktúra kapcsán mindössze a NATO és az EU által elvárt formális döntésről van szó. Hozzátette: az RMDSZ a szenátus nemzetbiztonsági szakbizottságában nem rendelkezik taggal, így nem is vettek részt a tervezet bizottsági vitájában. Pataki rámutatott: a törvény lényegében a telefon-lehallgatásokkal kapcsolatos szabályzathoz hasonló, melynek alapján a titkosszolgálatok bírói végzés nélkül, nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva kérhetnek le háttéradatokat a felhasználókkal kapcsolatban a szolgáltatóktól. Hozzátette: több kifogás is felmerül az új törvénnyel szemben, mivel egyrészt az interneten sokkal alaposabban követhető az adatáramlás, ami a személyi szabadságjogokat veszélyeztetheti, másrészt pedig a szolgálatoknak már nem szükséges még csak nemzetbiztonsági kockázatra sem hivatkozniuk, mindössze „indokolt esetnek” kell nyilvánítaniuk egy ügyet ahhoz, hogy követelhessék a felhasználók személyi adatait. Pataki Csaba furcsállotta ugyanakkor, hogy a májusban előterjesztett jogszabály-tervezettel kapcsolatban semmiféle szakmai jelzés nem érkezett hozzájuk a civilek részéről. Hozzátette: az RMDSZ jogászai vizsgálják az új törvényt, és ha Klaus Johannis nem küldi vissza megfontolásra, módosító indítvánnyal élnek majd.

Babos Krisztina