Régen és sok helyen még ma is e napon volt szokás a Balázs-áldás vagy balázsolás, amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel elűzzék a fájdalmat és a betegséget okozó gonoszt. Máshol a pap a beteg gyermekek álla alá két gyertyát tett kereszt alakban, és imát mondott, de ezen a napon megáldott almától is reméltek gyógyulást a torokfájósok. Balázs napja a magyarság körében az iskolások ünnepe is volt, amikor a diákok házról házra járva csákóval a fejükön vagy épp jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának vagy a kispénzű tanítónak, és új diákokat toboroztak. Sokfelé szokássá vált, hogy Szent Balázs napján vízszentelést is tartanak, amellyel megszentelték a templom elé hajtott jószágokat.
A hagyomány szerint Szent Balázs örmény származású püspök volt Diocletianus idejében, aki a keresztényüldözés áldozata lett, vértanúhalált halt. Számos csodája ismeretes, a legismertebb szerint egy nap egy anya kereste fel, mert gyermeke egy torkán akadt halszálkától fuldoklott. A szent megáldotta a fiút, és eltávolította torkából a szálkát. Szent Balázs így lett a torok védőszentje, a torokbetegségek gyógyítója.
Népi megfigyelés is kötődik a naphoz, február harmadikához: a Délvidékről terjedt el az a népi előrejelzés, hogy ha ezen a napon esik az eső, akkor jég veri el nyáron a termést. Egyes helyeken ezen a napon volt szokás, hogy a szőlőültetvény négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, hogy a madarak ne bántsák majd a termést.