Dancs Artur lassan 11 éve New Yorkban él, és a várossal együtt vészelt át jó néhány nehéz periódust. Aki egy cseppet is ismeri, tudja, hogy előszeretettel veszi a nyakába New Yorkot, és mutatja meg fényképein keresztül annak számtalan mozzanatát, egyfajta korrajzot festve a mindennapi élet alakulásáról.

— A képeiden, amelyeket készítesz és meg is osztasz a közösségi oldalaidon, az látszik, hogy város állandó mozgásban van, teli van élettel. Az elmúlt időszakban pedig teljesen megváltozott: csend és üresség jellemzi az utcákat és tereket. Milyen érzés most New York utcáin járni?

— Igen, egy szürreális jelenség lett a város, mintha egy fura filmben léteznénk. A város, amit közhelyesen mindig úgy jellemeznek, hogy „soha nem alszik”, most szabadságot vett ki, és egy kis pihenőt tartott. Talán a legszembeötlőbb pillanat az volt, amikor az elnökünk bejelentette az utazási korlátozásokat, és New York utcáiról eltűntek a turisták. Egy város, ami jelentős részben a turistákból, a látogatókból él, teljesen másként fest nélkülük. De ha őszinte akarok lenni, mindenki kicsit örült is titokban, hogy kicsit visszakaptuk a várost saját magunk számára. Ennyi pozitív hozadéka már kezdetektől megmutatkozott ennek az amúgy tragikus kimenetelű járványnak.

— A csúcsosodás ugyan nálatok is már lassan egy hónapja megtörtént, mégis kíváncsi lennék, milyen intézkedéseket léptetett életbe a kormányzat az emberek védelme érdekében.

— Ha pontosak akarunk lenni, a csúcsot a napi új fertőzések számában és napi elhalálozásokban április második-harmadik hetében, húsvét körül értük el. Adott időszakban — de még jelenleg is — a világjárvány epicentruma az Egyesült Államok és ezen belül New York állam. Az említett időszakban a napi új fertőzöttek száma akkor elérte a 11 ezret New Yorkban, és a napi elhalálozások az államunkban az 1000 körüli számot is elérték ezekben a napokban. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke a Comfort és Mercy hadihajókat is kirendelte a New York-i, illetve a kaliforniai partokra, ezek 1000 férőhelyes kórházak teljes felszereléssel és személyzettel. Ami az intézkedéseket illeti, minden állam a maga sajátosságaira alapozva szabta meg az óvintézkedéseket. New Yorkban nem volt és nincs konkrétan kijárási tilalom, „stay at home order” van érvényben, ami azt jelenti, hogy javasolják az otthonról való munkát, javasolják, hogy ne érintkezzünk senkivel, akivel nem egy háztartásban élünk, vagy ha mégis, akkor tartsunk 6 láb, azaz kb. 180 cm távolságot egymás közt. Felhívták a figyelmet az idősebbek különös védelmének fontosságára is. Ugyanakkor mind a kormányzó, Andrew Cuomo, mind Bill de Blasio polgármester arra ösztönözte a New York-iakat, ne hagyjanak fel mozgás- és sportrutinjaikkal. Nem hogy nem tiltják a kocogást, kerékpározást, sétát, hanem biztatnak is rá, természetesen a biztonsági intézkedések (távolságtartás, szájmaszk stb.) betartása mellett, s persze nem korlátlan csavargásokra, hanem rövid időre szorítkozó kimozdulásokra. Hogy ezt is elősegítsék, sok utcát lezártak az amúgy is gyér forgalom elől, hogy a gyalogosok ne a járdákon, parkokban tömörüljenek, hanem bárki számára legyen hely sétálni, a friss levegőre kimenni.

— Milyen segítséget nyújtott a közösségeknek a kormány?

— A szövetségi kormány a Fehér Ház irányításával egy történelmi ösztönzőcsomagot, egy 2 trilliárd (2 ezer milliárd) dolláros gyorssegélyt szavazott meg az amerikaiaknak és az amerikai kisvállalkozásoknak, illetve bizonyos nagyvállalatok megsegítésére ebben az időszakban. Ebben egy rendkívüli, 1200 dolláros csekket is kiutaltak valamennyi adófizető amerikainak, ugyanakkor megemelték a munkanélküli-segélyt heti 600 dollárral. Ez azért fontos adat, mert első héten 3,5 millió amerikai vált munkanélkülivé, a második héten 6 millió, egy héttel ezelőtt 20, ezen a héten pedig már 24 millió lett a munkanélküliek száma, akik a munkahelyeiket, állásaikat a járvány miatt veszítették el. A Kongresszus ezekben a pillanatokban már a harmadik stimulánscsomagon dolgozik, ami a kisvállalkozókat és a kórházakat segíti majd.

— Milyen formában vezették be a szükségállapotot, és ezt megelőzően, illetve ezt követően mennyire volt érezhető az embereken a pánikhangulat?

— A szükségállapotot az utazási korlátozásokkal együtt vezették be. A New York-iak sok mindent éltek meg a közelmúltban, beleértve a 2001-es terrortámadást, hurrikánokat, árvizet, tűzvészt vagy a legutóbbi, 2008-as gazdasági válságot, amit akkor a Wall Street spekulánsai idéztek elő. Nem mondanám, hogy ezek után ezeket az „edzett” New York-iakat pánikba lehet még ejteni. Ezúttal sem következett be, ami amúgy jellemző szokott lenni hasonló esetekre. Nem voltak pánikvásárlások, és nem lett semmi sem hiánycikk, ha csak néhány elszigetelt esetet nem veszünk, amikor — főleg az első napokban — a fertőtlenítőszerek és a vécépapír pillanatnyilag eltűnt a polcokról. De ez sem volt általános jelenség.

— Azt olvasni és hallani, hogy a koronavírus-járvány mindenhol megterhelte az egészségügyi ellátórendszert. Itthon is ezt tapasztaljuk. Mennyire voltak felkészülve az amerikai egészségügyi központok erre a rendkívüli helyzetre, illetve milyen intézkedéseket léptettek életbe?

— Az amerikai egészségügyi rendszer egy roppant pénzközpontú, profitorientált és tulajdonképpen emberellenes rendszer. És ezzel pártállástól függetlenül mindenki egyetért. Egy óriási, nem hatékony, agyonbürokratizált szörny, amit sokan próbáltak megreformálni, mindeddig sikertelenül. A profitra éhes, az egész rendszert átfogó biztosítótársaságok uralják a rendszert, és így senkinek sem volt meglepő, mennyire felkészületlenül érte a járvány ezt a rendszert. A szövetségi kormány, bár nem annak a feladata lenne, hanem az egyes államoké és a helyi vezetésé, a tőle telhető legnagyobb segítséget nyújtotta a kórházi ágyak számának növelésében, katonai orvosi személyzet és alapvető védelmi felszerelések biztosításában központi vésztartalékokból és alapokból.

— Beszűkült az emberek élettere. A legszükségesebb beszerezni valón kívül nemigen van lehetőség az úgynevezett közösségi élet gyakorlására. Hogyan alakult át egy átlag New York-i napi rutinja?

— Mindenképpen redukálódott a társadalmi életünk. A New York-iak reggel-este kocogni járnak, tornatermekbe, a New York-i élet egyik legjellegzetesebb társadalmi érintkező felülete a vendéglátóipar, az éttermek, bárok, szórakozóhelyiségek. New York a színházi és koncertvilág és egyéb nagy kiállítású rendezvények színhelye. Most minden egyik napról a másikra megszűnt, bezárt. Az emberek egy új valóságban találták magukat hirtelen, amivel sokan eleinte nem tudtak mit kezdeni. Amint mondottam, kifejezett karantén, kijárási tilalom itt soha nem is volt bevezetve, lassan mindenki kialakított új szokásokat, új rutinok szivárogtak be az életünkbe. Ha nem lehet a sportcentrumokba menni, akkor ki lehet menni a folyópartra, a tengerpartra kocogni, tornázni vagy éppen jógázni is. A másik New York-i szokás — főleg a millenniálisok körében — naphosszat kávéházakban ücsörögni egy laptoppal. Most minden vendéglő, kávéház, ami még nyitva tart, csak elvitelre szolgálja fel klienseinek a termékeket, ételeket, italokat. Sokan az internetről megtanultak főzni, hajat nyírni, manikűrözni, szabni-varrni. Sokan videobloggerek lettek, mások könyveket írnak. És mivel mindannyian megpróbáljuk elkerülni a megfertőződést, elkerüljük a tömegközlekedési eszközöket — még ha ingyenes is a használatuk. Sokan sétálnak és kerékpároznak, és egyben ismét felfedezzük a környezetünk szépségeit, a természetet — amennyi jut egy nagyvárosban nekünk.

— Térjünk rá egy csöppet személyesebb témára! A te életed hogyan alakult át az elmúlt időszakban?

— Azt szoktam mondani erre a kérdésre, hogy elfoglaltabb vagyok, mint valaha. Megdöbbenve tapasztalom, hogy vannak emberek, akik unatkoznak, nem tudják, mihez kezdjenek önmagukkal. Nagyon sajnálom ezeket az embereket, mert aki ennyire fél attól, hogy önmaga társaságában maradjon, az nagyon rossz viszonyban lehet azzal a bizonyos önmagával. És nagyon szegénynek tartom azt, aki unatkozik. De hogy a kérdésedre válaszoljak, nyilván távol állnak mai mindennapjaim a megszokott életvitelemtől. Már ha csak azt vesszük, hogy sokszor hetekig sem voltam idehaza, vagy hogy volt olyan hetem, amikor öt országban fordultam meg, és 10–12 időzónát is átutaztam néhány napon belül. Talán azt hihetnéd, hogy zaklatott vagyok, nem lelem a helyem emiatt, de éppen ellenkezőleg. Én nagyon jól elvagyok hosszabb-rövidebb ideig is utazás nélkül, sőt, akár egy helyben is jól elvagyok. Egész életemben olyan munkám volt, hogy sokkal többet voltam emberek közt, rivaldafényben, úton is akár, hogy nagyon keveset volt alkalmam otthon, magamban lenni. Ugyanakkor — sok, hasonlóan dinamikus életet élő ismerősöm meglepetésére — számomra fontos volt mindenkoron egy kellemes otthon létrehozása. Barátaimnak, szeretteimnek ez nem meglepetés, ők ezt nagyon jól tudják. Nekem minden otthonom egy kis fészek, egy kis biztonságos kuckó, egy békesziget volt, a mostani is az. Még akkor is, ha egy héten csak két napot vagyok odahaza. Nekem ez kell a feltöltődéshez, a regenerálódáshoz. Legalább annyira, mint a helyváltoztatás. Én nem bezártságnak érzem ezt az időszakot most, hanem egy nagy lehetőségnek olyasmiket csinálni, amikre normálisan nincs sok alkalom. Úgy gondolom, a személyes boldogságunk kulcsa az, hogy az ember minden helyzetben megtalálja azt, amiben örömét leli és ami szép.

— Mit gondolsz, e világjárványnak melyek a legfőbb társadalmi üzenetei?

— Tudom, hogy illik erre a kérdésre valami nagyon fennkölt, optimista szólamot válaszolni, de én meg szkeptikus vagyok. Nem tudom, hogy eljutott-e az emberiség egy olyan intelligenciaszintre, hogy felfogja az üzenetét ennek a helyzetnek — függetlenül attól, mi a története és az eredete ennek az egész járványnak. Egyet látok csak, és magamra vezetném inkább vissza a kérdésed, semmint valami őszintétlen okoskodásba fogjak itt: ideje volt megállni, lelassulni, még ha csak egy pillanatra is. Én magam évek óta törekszem erre, és életemben mind nagyobb szerepet kapott az énidő, a csend, a természet, a világtól való el-elvonulás. Ez nem azt jelenti, hogy egész életünket remeteként kellene leélnünk, csak azt, hogy keressük meg az utat önmagunk felé, és ez az út leginkább akkor mutatkozik meg, ha ismét vissza, közel kerülünk a természethez.

Szénás Szabolcs