— Miért kíván polgármestere lenni Kaplony községnek?

— Úgy érzem, hogy új lendületre van szükség, és ami talán még ennél is nagyobb feladat: túl kell valamiként lépni a széthúzáson. Az én szememben nem számít az, hogy ki kinek a rokona, ki melyik politikai tömörülésnek a tagja, kinek melyik felekezethez tartozik, milyen a gazdasági helyzete stb. A falu ügyeinek intézésére vállalkozom. Divatos szóval élve: menedzselésére. Borzasztó bonyolult rendszernek tűnik ez az egész, hiszen vannak az európai uniós, az országos, a megyei stb. szabályok, elvárások, amiknek meg kell felelni. Mindennek a teljesítése igencsak felemészti az erőforrásokat. Mindezek ellenére a lakosság jogos elvárása az, hogy a helyi szinten fontos gondokat is orvosolják. A közterületek kérdése is ilyen. A kaplonyi porták alapvetően rendezettek. Látszik, hogy a pénz- és tehetségbeli lehetőségek függvényében mindenki igyekszik rendezni a telkét. A túlnyomó többség minden bizonnyal azzal is egyetért, hogy a közterület gondozása, szépítése ugyanennyire fontos. Ahhoz, hogy otthon érezzük magunkat, lényeges, hogy szép járdáink legyenek, hogy mindenhol nyírják a füvet, hogy legyen szemetes tartály a közterületeken, a játszótéren stb.

— És ez ma nincs így?

— Sajnos nincs. Nincs például szemetes tartály a játszótéren. Sőt, a nagy nehezen kihelyezett pár buszmegállóban is csak nagyon kicsi tartályok vannak, és sajnos azok ürítéséről sem kellő odafigyeléssel gondoskodnak. Annak érdekében, hogy bármit meg lehessen valósítani, túl kell lépni a megosztottságon. Ennek megfelelően, amennyiben polgármestere leszek Kaplonynak, arra fogom kérni az önkormányzati döntéseket meghozó testület tagjait, hogy nevezzenek meg alapvető gondokat, amelyek megoldását különösen szükségesnek tartják. Mindenki legalább kettővel álljon elő! Ezek összesítését elegyíteni kell a lakossági elvárásokkal. Ugyanis kell falu(rész)gyűléseket tartani, egy-egy beruházás előtt amolyan közvitát rendezni. (Például ha elkészül a Fő út rendezésének a terve, azt a nyilvánosság elé kell tárni. Mindenki ismerhesse meg, láthassa! De hasonlóképpen kell eljárni minden beruházás kapcsán — például kaplonyi lakosként még mindig nem ismerem, hol is lesznek a köztéri kamerák, illetve egyéb beruházásokról is csak a végén értesülök, azok mikéntjei rendszerint igen szűk körben dőlnek el…) Természetesen ugyanúgy kell kezelni bármely javaslatot, semmiképpen sem lesz az a szempont, hogy ki vetette fel, ki állt elő vele. (Az, hogy egy párt színeiben képzeljük el a politizálást, hogy vannak személyes ambíciók stb., nem káros, ellenben soha és semmilyen körülmények között nem kell gátolni valamely megvalósítást, mert esetleg politikai haszonra tehetünk belőle szert. Ezt az alapigazságot sajnos több alkalommal nem vették kellően figyelembe… Szilárd elhatározásom, hogy én ne így cselekedjek.)

— Amennyiben elkészül ez az összegzés, mit tesz vele?

— Mihelyst rendelkezni fogunk egy elváráslajstrommal, rangsorolni kell az abban foglaltakat az összérték, a támogatási lehetőségek mentén. Nagyon fontos a vissza nem térítendő forrásokat felhasználni. Ennek érdekében folyamatosan egyeztetni kell a szomszédos településekkel, a közeli várossal, a megyével, valamint a határ másik oldalán lévő testvéri közösségekkel. Úgynevezett határon átívelő, testvértelepülési pályázatok révén nagyon sok, ellenben kisebb volumenű megvalósítást lehet végrehajtani. Így például méltó játszótere lehet Kaplonynak. Igen, olyan, mint jelenleg a mezőfényieknek van. Mivel Kaplony nagy település, meg kell próbálni egy másik játszóteret is létrehozni: vagy az iskolaudvaron (esetleg a sportcsarnok mellett), vagy a labdarúgópálya környékén. Számomra a megfelelő színvonalú, minőségű játszótér fő prioritás. (Nem csak azért, mert nekem is vannak gyermekeim, hanem mert egészen természetes az, hogy minden közösség igyekszik kényeztetni a fiatalokat. A szűkös körülmények között élők is törekednek arra, hogy a lehető legjobbat biztosítsák a gyermekeknek.)

— Az idősek nem fontosak?

— Dehogynem! Az idősekről való gondoskodás szintén nagyon fontos. Ez megint csak olyan terület, amelyet határon átívelő pályázatok révén meg lehet valósítani — legalább részben. Be kell vonni ugyanakkor az egyházakat. Annak a lehetőségét kell valamiként megtalálni, hogy működhessen egy klubhelyiség, amelybe napközben elmehetnek a szépkorúak. Ahol közösségben lehetnek. Ennek helyszíne lehetne például az az épület, amely jelenleg községházaként szolgál, de bármely más. A lényeg: el kell kezdeni az egyeztetést ezen a téren is, fel kell térképezni a lehetőségeket (köztük azt, hogy miként lehet minderre támogatást szerezni — és itt az egyházi vonatkozások különösen nagy súllyal bírhatnak). Az utóbbi napokban-hetekben ezen a téren is igyekeztem feltérképezni a lehetőségeket. Úgy tűnik, hogy az állam hozzájárulna időseknek szóló napköziotthon működtetéséhez, mégpedig az egy-két fős személyzet bérének biztosításával. Ennek érdekében létre kellene hozni egy nonprofit szervezetet, amely ezt a támogatást megpályázza. Erre jó esély van, de például információim szerint épületkarbantartásra stb. már nehézkesebb pénzt szerezni a központi költségvetésből, azaz az idősotthon úgy működhetne, hogy a helyhatóság biztosítja az épületet…

— Ha ezt sikerül is megvalósítani, aránylag kevés embert érint…

— Persze vannak a rendkívül nagy költségvetésű beruházások, amelyeket vagy csak egy nagyobb partnerrel társulva valósíthatunk meg (például így történt a víz- és szennyvízhálózat kiépítése), vagy országosan kezelt európai uniós támogatások révén (a mostani közvilágítás-felújítás is ilyen, vagy az új Kraszna-híd felépítése). Valószínűsíthető, hogy a közterületek rendezésére kell felhasználjuk a következő ilyen lehetőséget. Fel kell újítani a járdákat, igenis gondozni kell a házak előtti közterületet, annak egységes arculatot kell kialakítani (például a gyümölcsfáknak nem ott a helyük). A következő négy év legfontosabb feladata az, hogy az erről szóló támogatásokat felkutassuk, alaposan megtervezzük, majd elkezdjük a kivitelezés levezénylését. Én erre vállalkozom.

— A minimálbéres ígéretéről igen sokan beszéltek… Arra miért volt szükség?

— Én a mikrofon másik végén voltam eddig. Például külsős munkatársszerűsége voltam a Szatmári Friss Újságnak is. Nyilván óhatatlanul rám ragadt ez-az. Ennek ellenére alapvetően nem vagyok egy mérnök típusú ember, a számoknál jobban érdekelnek az érzelmek, az emberek, a bürokrácia idegesít, elkeserít. Hogy a fentiek közül bármi is sikerülhessen, ahhoz csapatmunkára van szükség. Hogy az én odaadásomat kifejezzem, hogy az őszinteségemet nyomatékosítsam, jeleztem, hogy a polgármesteri fizetés java részét minden egyes hónapban — még aznap! — a falura költeném. (Mindössze a mindenkori minimálbért vinném haza.) Ez önkéntes vállalás, nem is nagylelkűség, hiszen összességében többet kaptam ettől a tájegységtől. Amúgy, ha az elképzeléseim töredékét sikerülne megvalósítanom, akkor újra polgármester lehetnék (higgyék el!), és akkor már kellő tapasztalat birtokában, s bizony én is hazahoznám a megérdemelt béremet, amiért megdolgoztam. Mint ahogy helyesen megteszik mások is. Én most bizalmat kérek, s amennyiben megkapom, minden erőmmel azon leszek, hogy éljek vele, mégpedig a köz érdekében. Ugyan középkorú vagyok, de annyi élettapasztalattal már rendelkezem, hogy állíthassam: nem a pénz, nem a hatalom, nem a népszerűség a fontos. A lényeges az, hogy személyes példamutatással tegyünk egy kis jót.