Közösségi oldalán tett közzé beszámolót a polgármesteri mandátuma átvétele óta eltelt egy év tevékenységeivel kapcsolatban Giurgiu-Kovács Mónika Nagykároly polgármestere.
A bejegyzés nem csak összegzés, hanem előretekintés is, az elöljáró arról is ír, hogy a következőkben mit kíván tenni városvezetőként:
„Egy évvel ezelőtt került sor polgármesteri beiktatásomra és egyfajta visszatekintésképpen beszámolnék arról, hogy az elmúlt időszakban milyen fejlesztéseket hajtottunk végre a város modernizálása és az itt élők életminőségének javítása érdekében.
Nagykároly fejlesztése továbbra is európai uniós és kormányzati forrásokból finanszírozott projektek révén valósul meg és a jövőben is arra törekszünk, hogy minden lehetőséget megragadjunk a város fejlesztése céljából.
A rekreációs, a multfunkcionális és a képzési központ is megnyílhat év végéig
Az elmúlt időszakban elkészült az uszodát is magába foglaló rekreációs központunk és a multifunkcionális központunk. Utóbbi vetítőteremmel és mélygarázzsal is rendelkezik, de erről már biztosan értesültek. Ide költözik majd a könyvtár és bízom benne, hogy a nagykárolyi olvasó- és kultúrabarát közösség számára több értékes és tartalmas programnak is helyszíne lesz ez a létesítmény.
Elkészült és hamarosan megkezdi működését a Vasile Lucaciu utcában található képzési és kiállítási központ is ahol különböző fontos tevékenységek zajlanak majd. Annak ellenére, hogy nagyon nehéz gazdasági helyzetben van mindenki és országos szinten költségvetési korlátozások vannak életben, mindent elkövetünk, hogy ezeket a létesítményeket az év végére megnyithassuk a nagyközönség számára.
Korszerűsödnek a vízhálózatok, rendeződnek a zöldterületek
Annak érdekében, hogy javítsuk a lakosok életminőségét, megkezdtük a lakónegyedekben a víz- és csatornahálózati rendszer korszerűsítését. A Republicii lakónegyedben már megkezdődtek a zöldterületek és járdák rendezésének, illetve az úttestek felújításának munkálatai. Bízom benne, hogy ha ezzel elkészülünk, elégedettek lesznek az eredménnyel az itt élők.
Befejező szakaszához közelednek a nagykárolyi oktatási intézmények energetikai hatékonyságát célzó munkálatok. Ezekkel szinte párhuzamosan zajlik a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal – egykori Arany Szarvas - épületének energetikai felújítása is és a lakónegyedekben is zajlanak hőszigetelési munkálatok. A városi oktatási intézményeket új bútorokkal és informatikai eszközökkel szereltük fel.
A jövőbeli tervekkel kapcsolatban, Nagykároly is bekapcsolódik abba a zöld programba, amely révén költséghatékonyságra és energiatakarékosságra törekszünk.
Ennek érdekében a következő hónapban benyújtunk egy projektet fotovoltaikus panelek telepítésére a Iuliu Maniu Szakképző Líceumba, az 1-es Számú Általános Iskolába, a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalba, a multifunkcionális központba, a városi Kórházba és a szociális központba is.
Az energiahatékonyság és a költségmegtakarítás érdekében egy másik projektet is készítünk, amelynek nyomán majd geotermikus fűtésmódra térnénk át a rekreációs központban és az Elméleti Líceumban is.
Digitalizált ökológiai szigetek, kórházbővítés a jövőbeni tervek között
Megújuló hulladékgyűjtési eljárást dolgoztunk ki. A PNRR által finanszírozott projekt keretében 31 digitalizált ökológiai szigetet telepítünk a városban, amelyek közül 26 a föld felett, öt pedig a föld alatt lesz található. Ezzel a beruházással szeretnénk javítani a közegészségügyi szolgáltatások minőségét, és biztosítani a háztartási hulladék szelektív gyűjtésének lehetőségét.
Folytatjuk a Károlyi-kastély kertjének rehabilitációját, és a jelenleg ott található két romos épületet, a cselédházat és a víztornyot is rehabilitálni fogjuk. A felújítási munkálatokra vonatkozó pályázatok folyamatban vannak.
Az egészségügy továbbra is prioritást jelent. 2024 decemberében benyújtottunk egy 64 millió eurós projektet, amely biztosítaná a Nagykárolyi Városi Kórház korszerűsítését, bővítését és modern orvosi berendezésekkel való felszerelését. Nagyon bízom benne, hogy sikerül finanszírozást szereznünk ehhez a projekthez is.
Hamarosan a megye egyik legkorszerűbben felszerelt laboratóriumával rendelkezik majd Nagykároly, miután a városi kórház laboratóriumát a legmodernebb mikrobiológiai berendezésekkel látjuk el.
Elkészítettük a dokumentációt a járóbeteg–gondozó (poliklinika) bővítésére és felszerelésére irányuló, 4 millió eurós projekt benyújtásához, amelynek keretében CT-t, MRI-t és a daganatos betegségek korai felismerését lehetővé tevő szűrőberendezéseket vásárolunk hamarosan.
A fent felsorolt beruházásokon és projekteken túl a nehéz költségvetési helyzet ellenére is sikerült biztosítanunk a helyi közigazgatás zökkenőmentes működését.
Kérem engedjék meg, hogy megragadjam az alkalmat és ezúton is megköszönjem a bizalmat, hiszen Nagykárolyért, a nagykárolyiakért dolgozunk!” — fogalmaz Giurgiu-Kovács Mónika.
Hírszerkesztő