Szatmárnémeti

Auf wiedersehen, Herr Meier-Klodt

2021.04.20 - 15:14

Nyugdíjazása előtti utolsó hivatalos (búcsú)látogatására érkezett tegnap Őexcellenciája Cord Meier-Klodt, a Német Szövetségi Köztársaság bukaresti nagykövete — aki 2017-es kinevezése óta sokszor és mindig szívesen látogatott Szatmárba, s nem csak azért, hogy májusfát állítson, sváb vonatkozású kiállítást nyisson meg, érdemrendet adjon át, vagy épp megénekeltessék egy Kultúresten.
Mint pár hónappal korábban, az Északnyugati Régió Német-Román Gazdasági Egyesület hatodik, online találkozóján elmondta, már legelső, négy évvel ezelőtti látogatásakor nyilvánvalóvá vált számára, hogy az északnyugati régió és kiemelten Szatmár az európai normalitás megtestesítője Romániában — egy olyan megye, amelyben a németországi érdekeltségű cégek, vállalatok a megyei és helyi önkormányzati vezetők teljes támogatását élvezték és élvezik. Ez utóbbit tegnap is megköszönte a hivatalosságokkal folytatott megbeszélésen, akárcsak az elmúlt évek konstruktív együttműködését: „Minden német cég érdeke, hogy a világjárvány okozta nehézségek ellenére megtartsa úgy a Szatmár megyei befektetéseit, mint az így létrehozott munkahelyeket. Kapcsolataink gerincét a gazdaság adja, a németországi befektetők pedig magas szinten elégedettek a helyi közigazgatással való kapcsolatukkal” — hangsúlyozta Cord Meier-Klodt.
Pataki Csaba megyei tanácselnök röviden beszámolt a nagykövetnek a folyamatban lévő megyebeli fejlesztésekről, megemlítve a hamarosan beinduló Szatmárnémeti–Frankfurt repülőjáratot is, és mint hangsúlyozta, a jövőre nézve is az egyik legfontosabb célkitűzés az infrastruktúra fejlesztése, hogy „egyrészt ezáltal még vonzóbbak lehessünk az üzleti szféra számára, de másrészt fontos terület ez a régió gazdasági és szociális stabilitása szempontjából is. Folytatjuk a duális képzés fejlesztését, tárgyalásban állunk több egyetemmel is mesteri kurzusok indításáról azért, hogy minél több szakembert tudjunk a vállalkozásoknak biztosítani” — mondta. Hasonlóan fogalmazott Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester is, a látogatás fölötti emberi és szakmai örömének adva hangot, hiszen a németországi vállalkozások Szatmár megye legnagyobb külföldi befektetői. „Éppen ezért megbeszélésünk legfontosabb témája a német cégek itteni szerepvállalásának a növelése volt, ami a következő években is rendkívül fontos lesz a megyeközpont és Szatmár megye számára, hiszen az ottani befektetők rendkívüli potenciállal rendelkeznek” — hangsúlyozta, Altfatter Tamás kormánymegbízott pedig azt a különleges, baráti figyelmet és érdeklődést köszönte meg Cord Meier-Klodtnak, amelyet Szatmár megyére fordított.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Vonzó város lett Szatmárnémetiből

„Bezzeg Nagybánya...”
Szatmárnémeti

Szélesebb lesz a haladósáv a Sugárúton

Az eső miatt akadozva, de festik az újragondolt parkolóhelyeket a szatmárnémeti I. C. Brătianun
Szatmárnémeti

Csütörtökön hattól lezárják a Horea utcát

Új fázisához érkezett a felújítási munka, aszfaltozni fognak csütörtökön.