Jó pár napja konstans sebességgel emelkedett Szatmárnémeti fertőzöttségi szintje, elérve a 2,97 ezreléket — ami azt is jelenti, hogy holnap minden valószínűség szerint meghaladja az egyik legfőbb vízválasztónak számító 3 ezreléket. „Amint ez megtörténik, a tény tudomásul vétetik, és abban a pillanatban automatikusan életbe lépnek a vörös forgatókönyv korlátozásai” — summázza tömören Altfatter Tamás kormánymegbízott. Lehet mérgelődni, káromkodni, inzultálni és átkozni (az orvosokat, a tényeket megíró újságírókat és egyébként mindenkit) — vagy el lehet gondolkodni, s ki-ki a maga részét hozzátéve arra törekedni, hogy Szatmárnémeti mielőbb visszasárguljon, majd -zöldüljön.
Egyébként szerdán, a kormányülést követő sajtótájékoztatón Cîţu miniszterelnök arról beszélt, hogy megoldást keresnek arra, hogy a 3 ezreléknél nagyobb fertőzöttségi szintű településeken ne álljon le a gazdasági/vendéglátóipari tevékenység, ám mindez még csak javaslat, amelyet az országos vészhelyzeti bizottságnak is jóvá kell hagynia, s leghamarabb jövő héten döntenek majd róla. Addig azonban a korábban elfogadott törvénykezések és előírások érvényesek.
A jelenleg érvényben lévő korlátozások értelmében azon a településen, amelynek fertőzöttségi indexe meghaladja a 3 ezreléket, bezárnak a mozik, előadó- és koncerttermek (vagyis a színház és a filharmónia is). Tilos bármiféle szabadtéri koncertet, előadást, fesztivált vagy egyéb kulturális eseményt megtartani; tilosak a szabadtéri rekreációs és sporttevékenységek — és szigorúan tilosak a magánrendezvények, értve ezalatt a lagzikat, keresztelőket, születésnapi partikat, ünnepi ebédeket.
A szállodák, panziók éttermei, teraszai működhetnek ugyan hajnali 2 óráig befogadóképességük teljes kapacitásával, de kizárólag a náluk megszállt vendégeket szolgálhatják ki. A vendéglők, kávézók, cukrászdák, pizzázók beltereit be kell zárni — a vendék csak a teraszon foglalhatnak helyet (fontos: nem minősül terasznak az az építmény, amelynek tetőzete és két oldalfala van). Bezárnak a bárok, klubok, diszkók, akárcsak a játéktermek (kivéve a lottózókat) és a beltéri medencék, míg az edző- és fitnesztermek befogadóképességük 50%-ával működhetnek, amennyiben minden vendég számára biztosított a 7 négyzetméter/fő.
Elhunyt egy 37 éves páciens is
Szeptember 15-én a közegészségügyi igazgatóság adatainak értelmében Szatmár megyében 14 569 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, ami azt jelenti, hogy az előző adatközlés óta megint sok, 93 új esetet regisztráltak, és az újratesztelt páciensek közül 19-nek lett ismét pozitív az eredménye — mindezek tükrében a megye fertőzöttségi szintje „egy tízest” ugrott, és 2,71 ezrelékre emelkedett.
A vesztegzár alatti községek közül a hosszú napok óta országos zászlóvivőnek minősülő Tartolc fertőzöttségi szintje 13,88 ezrelékre csökkent (az előző 14,83-ról), mint ahogy Turcé (8,22) és Komorzáné (5,34 a korábbi 6,16-ról) is kisebb, mint volt. Batarcs változatlanul 5,79 ezreléken stagnál, viszont Kisgérce indexe 10,88-ra, Bikszádé 8,14-re, Kányaházáé pedig 5,98-ra emelkedett. De átlépte a 6 ezrelékes vízválasztót Avasfelsőfalu indexe is — ami egyben azt is jelenti, hogy a kisváros diákjai online oktatásra kényszerülnek áttérni, s csak a bölcsődei-óvodai foglalkozások maradnak fizikai jelenlétesek —, Vámfalu indexe 4,35-re ugrott az előző napi 3,63-ról, Szamosdobé 4,27-re a korábbi 3,94-ről, és közelít a 4 ezrelékes határhoz Szatmárpálfalva is. Erdőd városa már jó ideje folyamatosan a 2 ezrelék határmezsgyéjén imbolyog (most épp 1,96 ezrelék), Mikola közelít az 1 ezrelékhez — a lajstromba bekerült Szaniszló (0,27) és Bogdánd (0,37) is.
Ezekkel párhuzamosan ismét jelentősen emelkedett a gyógyultak száma is, 13 129-re, ami azt is jelenti, hogy az előző adatközlés óta 21 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, ám sajnos az elhunytak száma is nőtt, 406-ra — egy 81 éves férfi páciens a nagykárolyi, egy 37 éves férfi páciens pedig a szatmárnémeti tüdőkórházban vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.
Hullámzóan változik az intézményes egészségügyi ellátásra szorulók száma: a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban 64 fertőzöttet kezelnek, a szatmárnémeti tüdőkórházban 31, az Avasfelsőfalui Városi Kórházban 83, míg a Nagykárolyi Városi Kórházban már 70 koronavírusos pácienst ápolnak — intenzív terápiás ellátásra már összesen 24 fertőzött szorul, 12-t Szatmárnémetiben, 12-t Nagykárolyban látnak el.
Az elvégzett tesztek száma elérte a 153 674-et, vagyis az elmúlt 24 órában kereken 700 mintát elemeztek, és ezek 16%-a lett pozitív.
Házi vagy intézményes karanténban 495-en vannak (a sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), házi elszigeteltségben pedig ismét bő félszázzal többen, 785-en (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik).
A közegészségügyi igazgatóság közleménye szerint az elmúlt 24 órában 261-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel az ő számításaik szerint az oltáskampány keretében már 94 601 személyt immunizáltak a megyében.
A határátkelőknél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 2037 utazó lépett az ország területére, s közülük 306 személynek kellett karanténba vonulnia.
Szabó Kinga Mária