Belföld

A Roncsautó és a Roncsautó Plusz programhoz kizárólag online lehet benyújtani az igényléseket

2020.04.09 - 19:01

A közlemény szerint nem csak a kéréseket, hanem a többi dokumentumot is csak elektronikus formában kell benyújtani. Az autó bezúzásáról a cég értesíti a minisztériumot, az adók és illetékek befizetéséről pedig a kedvezményezett ad felelősségnyilatkozatot.

A tárca értesíti az érdekelteket, hogy mindkét programban megváltozott a kérések benyújtási határideje.

A klasszikus Roncsautó programban a regisztrációs bejegyzés érvényességét 120 napról 180 napra terjesztették ki úgy a természetes, mind a jogi személyek esetében, az autót pedig a természetes személyeknek a regisztrációs bejegyzés kiadásától számított 60, a jogi személyeknek pedig 180 napon belül kell leadniuk.

A Roncsautó programban a regisztrációs bejegyzés érvényességét kiterjesztették 180-ról 220 napra.

A 2020-as Roncsautó program március 17-én indult, az eddigi legnagyobb, 405 millió lejes költségvetéssel. A hatóságok 60 ezer jelentkezőre számítanak.

A Roncsautó Plus program március 25-én indult, és a felhasználóknak lehetősége van megvásárolni egy teljesen elektromos vagy egy plug-in hibrid autót. A környezetvédelmi program története során először engedélyezi a lakosság számára, hogy elektromos motorkerékpárt vásároljon.

A Roncsautó program létrehozása óta legalább 600 ezer régi gépkocsit vontak ki a forgalomból és legalább 550 ezer új járművet vásároltak meg.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A Könyvhétvége teljes programja

Csütörtöktől szombatig a könyveké lesz az Iparosotthon — az első szatmári Könyvhétvégén harminchét szerző, író–olvasó találkozók, könyvrestaurálási és -éllapfestési műhelyfoglalkozások várnak
Belföld

Nincs elérhető hidrogénes autó, de támogatják a vásárlását

Nemcsak hogy nincs, de ha lenne is, nem lenne ahol üzemanyagot tölteni bele.
Belföld

Támogatják a hidrogénes autók vásárlását, de nem lehet kapni

A hétfőn elrajtolt roncsautó-programban 18.500 lejjel támogatják a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását, fölöslegesen.