Belföld

A nyáltesztek leszállításának akadozása miatt vizsgálódik a kormányfő ellenőrző testülete

2021.12.15 - 09:05

Korábban a sajtó részletesen beszámolt arról, hogy a tesztek késve jutottak el a tanintézetekbe.

Az ellenőrző testület vizsgálódásának másik oka az, hogy az utólag leszerződött tesztek ára a két-háromszorosa az első tétel beszerzéséről szóló szerződésben szereplő összegnek. Nicolae Ciucă telefonon érdeklődött Raed Arafat belügyi államtitkárnál ezekről a problémákról, de nem kapott világos válaszokat.

A diákok szűrésére használt nyáltesztek beszerzését a közbeszerzési hivatal (ONAC) és a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) bonyolította le.

A katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) a múlt héten közölte, hogy a közbeszerzési eljárás tenderfüzetét nem az IGSU, hanem az országos gyógyszerügynökség állította össze az ONAC felkérésére.

Az intézmény ugyanakkor emlékeztetett, hogy az országos vészhelyzeti bizottság 70 millió nyálteszt beszerzését hagyta jóvá az október 8-án elfogadott határozatában, a közbeszerzési eljárás lebonyolítása pedig az ONAC feladata volt.

A katasztrófavédelem képviselői közölték azt is, hogy a közbeszerzési hivatalnak a törvény értelmében az IGSU rendelkezésére kell bocsátania a beszerzésről szóló szerződéseket, amelyek teljesítésének ellenőrzése a DSU hatáskörébe tartozik. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.