Külföld

A koronavírus omikron-változatának új alfaját tanulmányozzák a szakértők

2022.01.21 - 19:03

Az új alfajt BA.2-nek nevezték el (az omikron 'eredeti' változatát ugyanis BA.1-gyel jelölik), és a világ több országában azonosították már, főleg Európában.

Olivier Veran francia egészségügyi miniszter csütörtök esti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az új vírusvariánsok meglehetősen rendszeresen felütik a fejüket, és az eddigi információk alapján a BA.2-variáns jellemzői nagyjából megegyeznek az omikronéval.

Akárcsak a korábbi, delta-vírusvariáns, az omikron is létrehozta 'kistestvéreit' a terjedése során, vagyis olyan alfajait, amelyek az eredeti genomhoz képest egy vagy két mutációt hordoznak.

Az új alfaj pontos jellemzői egyelőre nem ismertek, bizonyos egészségügyi adatok azonban megragadták a tudósok figyelmét: például az, hogy Dániában a jelek szerint dominánssá vált a BA.2, a Covid-fertőzések száma pedig az utóbbi napokban növekedni kezdett.

Az omikront az aggodalomra okot adó variánsok közé soroló Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem tesz különbséget az eredeti omikron a vírusválotzat BA.2-alfaja között.

A francia közegészségügyi kormányhivatal (Sante Publique France) pénteki közleménye szerint természetes, hogy a nagy terjedésű omikronnak alfajai alakulnak ki, a kérdés az, hogy az új alfaj változt-e a vírus fertőzőképességén, az immunválaszon vagy a tünetek súlyosságán.

Franciaországban kevés esetben mutatták ki az új alfajt, Dániában viszont a BA.2 fokozatosan a 'klasszikus' omikron, vagyis a BA.1 helyébe lépett. 'A dán hatóságok nem találnak magyarázatot erre a jelenségre, de nagy figyelemmel kísérik' - tette hozzá a francia közegészségügyi hatóság.

A brit egészségbiztonsági kormányhivatal (UKHSA) pénteken közölte, hogy az omikron új alfaját a kivizsgálás alatt álló variánsok kategóriájába sorolta - közölte a Reuters hírügynökség.

A brit szakemberek tanulmányozzák a BA.2 variánst, de nem minősítették aggodalomra okot adó vírusváltozatnak. A BA.2 nem hordoz olyan specifikus mutációt, mint amilyen az omikront megkülönböztette a delta-variánstól.

Az UKHSA vírusterjedéssel foglalkozó osztályának igazgatója, Meera Chand mikrobiológus nyilatkozata szerint a vírusok 'természetéből fakad' a mutációk kifejlesztése. A SARS-CoV-2 vírus genomjának állandó megfigyelése lehetővé teszi az új variánsok felismerését, elemzését és annak megállapítását, hogy az új alfaj figyelmet érdemel-e a továbbiakban - magyarázta a brit mikrobiológus.

AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.