Szatmárnémeti

A gyorsteszteket is beszámolják

2021.01.10 - 18:11

Valamivel a karácsonyi ünnepkör előtt kezdődött, s azóta is tartja magát az alacsony PCR-tesztelési tendencia, melynek eredményeként a hivatalosan igazolt, napi új esetek száma is eléggé alacsony — ezek az alacsony esetszámok azonban sajnos távolról sem azt jelentik, hogy jelentősen lassult volna a járvány közösségi terjedése, hanem sokkal inkább azt, hogy még inkább eltávolodott egymástól a valós és a hivatalosan nyilvántartott helyzetkép, ami már szinte a kezdetektől sem volt teljes összhangban, hiszen a Stratégiai Kommunikációs Csoport napi összesítésébe csak azok az adatok, eredmények kerülnek be, amelyeket a közegészségügyi igazgatóságok jelentettek az állami egészségügyi intézmények és bizonyos akkreditált magánlaborok által közölt adatok nyomán, és csak és kizárólag a PCR-tesztekre vonatkoznak — miközben sokan, sőt, egyre többen veszik igénybe a gyorsteszteket, ám ezek eredményei semmiféle hivatalos összesítésben nem szerepelnek. Még. A PCR-tesztelés alacsony szintjével igencsak elégedetlen Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter, aki a Pro TV vasárnap reggeli hírműsorának meghívottjaként kifejtette: módosították a törvénykezést annak érdekében, hogy a hivatalos összesítésekbe a gyorstesztek eredményei is bekerülhessenek. „Hogy a járványhelyzettel kapcsolatos döntéseket tudjunk hozni, adatokra van szükségünk, az adatokat pedig főleg a teszteredmények szolgáltatják. Nem vagyok elégedett a romániai tesztelési kapacitással, s nagyon nem vagyok elégedett azzal, amennyi tesztet jelenleg végeznek az országban. Túl keveset a reális esetszámokhoz viszonyítva. Ezért is változtattam a teszteredmények jelentésének eddigi módszerén, az összesítésekbe bekerülnek a gyorstesztek eredményei is — ezek egyébként nagyon megbízhatóak, főleg a tüneteket produkáló fertőzöttek esetében, és sokan veszik igénybe őket. A következő napokban aktualizálódik az STS informatikai platformja, s amint ez megtörténik, sajnos sokkal magasabbak lesznek a pozitív esetszámok, de sokkal közelebb leszünk a reális helyzet ismeretéhez is” — mondta, pontosítva ugyanakkor azt is: csak azon gyorstesztek eredményei kerülnek be az összesítésekbe, amelyeknek mintavétele laboratóriumokban és egészségügyi intézményekben történt.

Több a fertőzött, mint a gyógyult

Szatmár megyében a hátunk mögött hagyott héten 310 új esetet regisztráltak (az előző héten 239-et), és hosszú hetek, hónapok óta jelentősen kevesebben gyógyultak, mint fertőződtek meg, ugyanis csak 157-en győzték le a kórt, és nyolcan vesztették életüket a fertőzés szövődményeinek következtében, míg egy héttel korábban hárman.

A megye fertőzöttségi szintje január 10-én 1,43 ezrelékre emelkedett, és a

közegészségügyi igazgatóság összesítése értelmében 7376 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz a hétvégén 76 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 8-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje.

A gyógyultak száma elérte a 6713-at, azaz az előző adatok óta további 35 páciensnek sikerült legyőznie a betegséget, és sajnos 122-re emelkedett az elhunytak száma: egy 69 éves férfi páciens a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében.

Házi elkülönítésben 388-an vannak, az elvégzett tesztek száma pedig 52 551 — azaz az előző összesítés óta 435 mintát elemeztek, melyeknek a 19,5%-a lett pozitív.

Szabó Kinga Mária

Fotó: MTI

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.