A szülők sok esetben tapasztalhatják, hogy gyermekük első három életévében elkezdenek szuvasodni a fogai. A szakember szerint ennek hátterében a cumisüveg és annak tartalma áll: „Bár a cumisüveg önmagában nem jelent veszélyt a kicsik a fogaira, a benne található cukros folyadékok annál inkább. Számos esetben édesítőként a cukrot használjuk a gyermek teájának ízesítéséhez, továbbá a tea mellett üdítőt vagy más, cukrot tartalmazó gyümölcslevet teszünk a gyermek cumisüvegébe. A gyermek fogainak romlását tetőzheti, ha lefekvés előtt vagy alvás közben is a szájában van a cukros italt tartalmazó cumisüveg. A gyermek alvás közben nem fogyaszt az üvegből, s ezáltal a folyadékban található cukor mind a gyermek fogaira fog lerakódni. Nem ajánlatos továbbá a cumit mézbe vagy esetleg cukorba mártani. Kisebb gyermekeknél előfordulhat, hogy a cumit több órán keresztül is használják, ami a megnyugtatásukra alkalmas lehet ugyan, viszont a fogaiknak egyáltalán nem tesz jót” — figyelmeztet a szakember.
A cumisüveg kapcsán pedig a következőket javasolta: „Amennyiben lehetséges, ne hagyjuk, hogy a gyermek cumisüveggel vagy cumival a szájában aludjon el! A fogak megjelenése előtt a fogatlan ínyterületeket minden evés után egy nedves gézlap segítségével tisztítsuk meg! A fogak megjelenése után pedig térjünk át a rendszeres napi két fogmosásra! Amennyiben a gyermek ragaszkodik a cumisüveghez, annak tartalma cukormentes folyadék legyen, lehetőleg víz! Már az első fogak megjelenésekor elengedhetetlen a rendszeres fogvizsgálat.”
Nagy valószínűséggel sok szülőnek voltak vagy vannak aktív szuvas fogai: „A fogszuvasodást okozó baktériumokat nagy eséllyel adhatjuk át a gyermeknek, ha ugyanazt az evőeszközt használjuk. Ezért nagyon fontos, hogy a szülők ne az általuk használt, hanem kizárólag a gyerek etetésére szolgáló evőeszközökkel táplálják a gyermeket.
Tudni kell, hogy a tejfogak nem megfelelő ápolása számos más negatív következménnyel járhat: „Egy olyan fogszerkezettel, ami nem ép, a gyermek nem tudja kellőképpen megrágni az ételt. Ez pedig emésztési gondokhoz is vezethet, hiszen a nem megfelelő módon megrágott ételt a gyomrunk sokkal nehezebben tudja megemészteni. Továbbá az első fogak megjelenése a gyermek beszédét is nagymértékben elősegíti, éppen ezért elengedhetetlen azok gondos ápolása” — tette hozzá Mihály Ingrid.
Kallós András