A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
Az új esetekkel 209.648-ra nőtt a fertőzöttek száma.
149.741 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak.
Ez idáig 3.055.989 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 19.292-t az elmúlt 24 órában végeztek el, 11.948-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 7.344-et pedig kérésre.
73 elhunyt személy
Az elmúlt 24 órában 73, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Ezzel 6391-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 37 férfi és 36 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Arad, Bákó, Bihar, Beszterce-Naszód, Botoşani, Călăraşi, Krassó-Szörény, Konstanca, Kovászna, Dâmboviţa, Dolj, Galac, Gorj, Hargita, Hunyad, Máramaros, Olt, Prahova, Szeben, Temes, Vaslui, és Vrancea megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül három személy a 40 és 49 éves korosztályhoz tartozott, hét 50 és 59 év közötti, tizenhat 60 és 69 év közötti, huszonnégy 70 és 79 év közötti volt, huszonhárom beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet. A 73 elhalálozott személy közül 72 más betegségben is szenvedett, egynek nem voltak nyilvántartott társbetegségei.
10.482 személy kórházban, 828 személy intenzív osztályon
10.482 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel. Jelenleg rekordszámú, 828 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.
Románia területén 26.043 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9.907 pedig intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 55.355 személy van házi, 51 pedig intézményes karanténban.
Ez idáig 3.055.989 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 19.292-t az elmúlt 24 órában végeztek el, 11.948-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 7.344-et pedig kérésre.
7465 bírság
Az elmúlt 24 órában 7465 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 1.332.740 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt.
Ugyanebben az időszakban kilenc ügyben indítottak bűnvádi eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt
Az elmúlt 24 órában 1996 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban.
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható - nyomatékosítják.
Három ezrelék
Fehér megyében, Bukarestben, Kolozs, Hargita és Szilágy megyében meghaladta a 3 ezreléket a fertőzöttségi arány.
Fehér megyében 3,69, a fővárosban 3,35, Kolozs megyében 3,33, Hargita megyében 3,30, és Szilágy megyében 3,01 ezrelék a fertőzöttségi arány.
Az új megbetegedések összesített száma meghaladja a 2-es küszöbértéket Arad - 2,48, Bákó - 2,12, Bihar - 2,06, Brassó - 2,34, Kovászna - 2,09, Dolj - 2,17, Iaşi - 2,02, Maros - 2,64, Szeben - 2,29, Teleorman - 2,16, Temes - 2,78 şi Vâlcea - 2,16 megyében.
A legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Vrancea (0,77), Buzău (0,85), Argeş (0,90), Mehedinţi (0,94), Tulcea (0,94), és Călăraşi (0,99) megyében jegyezték.
A járvány eleje óta összesen 209.648 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést Romániában.
Külföldön élő, román állampolgárok
A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 6851 személyt diagnosztizáltak eddig koronavírussal; az elhunytak száma változatlanul 126.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött román állampolgárok közül 3017-et Németországban, 1934-et Olaszországban, 1253-at Spanyolországban, 159-et az Egyesült Királyságban, 124-et Franciaországban, 123-t Ausztriában, 93-at Görögországban, 36-ot Magyarországon, 28-at Hollandiában, 22-t Belgiumban, kilencet Cipruson, nyolcat Svájcban, hetet az Egyesült Arab Emírségekben, hatot Japánban, négyet az Egyesült Államokban, hármat Törökországban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Izlandon, Fehéroroszországban, Indiában, Ukrajnában, egyet-egyet pedig Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, Máltán, Brazíliában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Katarban, a Vatikánban és Portugáliában diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány kitörése óta 126 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 797-et nyilvánítottak gyógyultnak: 677-et Németországban, 90-et Görögországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.
Csütörtökig összesen 5.728.142 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Németországban van.
Legtöbb új megfertőződés
Bukarestben (708), valamint Fehér - 227, Kolozs, Dolj, Prahova - egyenként 164, Temes - 160, Bihar - 151 és Szeben - 150 megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában.
A legkevesebb új megbetegedést Teleorman - 10, Giurgiu - 13 és Tulcea - 17 megyében regisztrálták.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér - 227
* Arad - 107
* Argeş - 57
* Bákó - 79
* Bihar - 151
* Beszterce-Naszód - 62
* Botoşani - 46
* Brassó - 97
* Brăila - 25
* Buzău - 46
* Krassó-Szörény - 28
* Călăraşi - 53
* Kolozs - 164
* Konstanca - 96
* Kovászna - 56
* Dâmboviţa - 110
* Dolj - 164
* Galac - 37
* Giurgiu - 13
* Gorj - 23
* Hargita - 47
* Hunyad - 26
* Ialomiţa - 29
* Iaşi - 144
* Ilfov - 102
* Máramaros - 65
* Mehedinţi - 31
* Maros - 137
* Neamţ - 82
* Olt - 62
* Prahova - 164
* Szatmár - 41
* Szilágy - 100
* Szeben - 150
* Suceava - 78
* Teleorman - 10
* Temes - 160
* Tulcea - 17
* Vaslui - 55
* Vâlcea - 129
* Vrancea - 30
* Bukarest - 555
Újratesztelés
Országszerte 947 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.
Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér - 6 eset
* Arad - 12
* Argeş - 29
* Bákó - 3
* Bihar- 55
* Beszterce-Naszód - 17
* Botoşani - 22
* Brăila - 1
* Brassó - 63
* Buzău - 20
* Călăraşi - 27
* Krassó-Szörény - 1
* Kolozs - 32
* Konstanca - 4
* Kovászna - 27
* Dâmboviţa - 16
* Dolj - 17
* Galac - 7
* Giurgiu - 30
* Gorj - 24
* Hargita - 18
* Hunyad - 33
* Ialomiţa - 2
* Iaşi - 11
* Máramaros - 6
* Mehedinţi - 11
* Maros - 8
* Neamţ - 182
* Olt - 25
* Prahova - 25
* Szilágy - 11
* Szatmár - 15
* Szeben - 21
* Suceava - 63
* Teleorman - 19
* Temes - 43
* Tulcea - 1
* Vâlcea - 18
* Vaslui - 7
* Vrancea - 2
* Bukarest - 13
Legtöbb koronavírusos eset
Változatlanul Bukarestben (31.231), valamint Iaşi (9435), Prahova (8888), Brassó (8677), és Suceava (8635), megyében van a legtöbb igazolt koronavírusos eset.
Az esetszám meghaladta az hétezret Kolozs - 7430, Bákó - 7371, és Temes - 7338; megyében, a hatezret Argeş - 6481 megyében, és ötezer fertőzöttnél több van Galac - 5836, Dâmboviţa - 5867, Neamţ - 5474, Ilfov - 5430, Bihar - 5431 és Dolj - 5382 megyében.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér - 4163 eset
* Arad - 4487
* Argeş - 6481
* Bákó - 7371
* Bihar - 5431
* Beszterce-Naszód - 2297
* Botoşani - 2720
* Brassó - 8677
* Brăila - 3180
* Buzău - 3592
* Krassó-Szörény - 2297
* Călăraşi - 1446
* Kolozs - 7430
* Konstanca - 4961
* Kovászna - 1950
* Dâmboviţa - 5867
* Dolj - 5382
* Galac - 5836
* Giurgiu - 1674
* Gorj - 2663
* Hargita - 2575
* Hunyad - 3709
* Ialomiţa - 1907
* Iaşi - 9435
* Ilfov - 5430
* Máramaros - 3587
* Mehedinţi - 1945
* Maros - 4191
* Neamţ - 5474
* Olt - 3107
* Prahova - 8888
* Szatmár - 1416
* Szilágy - 2092
* Szeben - 4349
* Suceava - 8635
* Teleorman - 2735
* Temes - 7338
* Tulcea - 1360
* Vaslui - 4571
* Vâlcea - 4363
* Vrancea - 3264
* Bukarest - 31.231
A GCS összesítésében szerepel 141 eset, amelyet egyik megyéhez sem rendeltek hozzá.
AGERPRES/(RO