Szatmárnémeti

Zajlik a tüdőgondozó felújítása

2020.07.28 - 14:42

A Szatmár Megyei Tanács vezetősége még június elején, a munkálatok kezdetekor felkérte a kivitelezőt, hogy a lehető leggyorsabb ütemben haladjon a teljes körű felújítással, hiszen a korszerű egészségügyi infrastruktúra megléte talán még soha nem volt annyira fontos, mint napjainkban. Az elmúlt hetekben a kivitelező elvégezte az épület külső és belső vakolatának, a padlózatának és a tetőzetének lebontását, elkezdték az új padló öntését, valamint az elektromos hálózat cseréjét, ezeket pedig az új tetőszerkezet építése követi.

A teljes körű felújítási és belsőtér-átrendezési munkálatok elvégzésére 8 hónap áll a kivitelező rendelkezésére — ez idő alatt a tüdőgondozóban az egészségügyi ellátás nem módosul jelentősen, a páciensek telefonos időpont-egyeztetés után továbbra is felkereshetik a szakrendelőt, ahol követniük kell az orvosi személyzet utasításait, valamint szigorúan be kell tartaniuk a koronavírus-járvány miatt hozott egészségügyi intézkedéseket.

A felújítással párhuzamosan a megyei tanács közbeszerzési eljárást indított a szükséges orvosi diagnosztikai eszközök — köztük egy utolsó generációs röntgengép — beszerzésére is, ezzel is javítva az évente átlagosan hétezer pácienst kiszolgáló egészségügyi szolgáltatások színvonalát; ugyanakkor a második Helyi Településfejlesztési Programból (PNDL II) finanszírozott, hozzávetőlegesen 1 275 570 lej értékű projekt keretében a rendelők teljes bútorzatát is kicserélik.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tízéves a Tessék kérem, Szatmárnémeti!

Jubileumi tombola a közéleti tájékoztató kiadvány 10. születésnapja alkalmából.
Szatmár megye

Hol van az a nyár? – nosztalgia operettműsor

Szeredy Krisztina és Leblanc Győző kétrészes, örökzöld slégereket, sok humort, temperamentumos előadásmódot fevonultató műsorral érkezik Nagykárolyba és Szatmárnémetibe.
Szatmárnémeti

Elkezdődött az egykori óvodaépület felújítása — VIDEÓ

Elkezdte a munkát a kivitelező a Porumbeilor utca 1 szám alatti épületen, jövő év végén várható, hogy elkészül és átadják.