Vidék

Vörös forgatókönyv Turcon

2020.09.30 - 19:27

Szatmár megyében szeptember 30-án ismét fordult az a bizonyos lélektani számláló, ugyanis már 705 igazolt koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, 22 új esettel többet, mint amennyi az előző napi összesítésben szerepelt, az újratesztelt páciensek közül pedig négynek lett ismét pozitív a koronavírustesztje — eddig egyébként Szatmárban 27 251 tesztet végeztek el. A gyógyultak száma továbbra is 207, az elhunytaké sem emelkedett, míg házi elkülönítésben háromtucatnyival többen vannak, számuk elérte az 530-at.

Mint arról pár nappal korábban már beszámoltunk, Turcon az egyik orvos fertőződött meg koronavírussal, aminek következtében valamennyi vele kapcsolatba került kollégája és a település minden egészségügyi dolgozója kéthetes házi elkülönítésbe vonult, ennek okán pedig mind a családorvosi rendelő, mind az ügyelet, mind a fogorvosi rendelő bezárt — azonban az avasi községben tovább emelkedett a fertőzöttek száma, aminek következtében az ott működő Anghel Saligny Műszaki Líceum kénytelen volt oktatásilag a vörös forgatókönyvre váltani, noha szerencsére a diákok között nincs egyetlen koronavírusos sem. „Kedves diákok, tisztelt szülők. A Turc község területén regisztrált új fertőzöttek magas száma miatt az Anghel Saligny Műszaki Líceumnak át kell térnie a vörös forgatókönyvre, amelynek értelmében szeptember 30. és október 9. között online zajlik majd az oktatás” — tudatta a közösségi portálon közzétett közleményében a tanintézmény vezetősége.

A szaktárcák meghatározása értelmében azon települések minősülnek iskolába járás szempontjából biztonságosnak, ahol az utóbbi két héten az 1000 lakosra jutó megbetegedések átlaga nem haladja meg az egyet; ahol 1–3 között mozog, ott a sárga forgatókönyves hibrid oktatás lép életbe, ahol pedig meghaladja a 3-at, ott azonnal a vörös forgatókönyvre, azaz a teljes online oktatásra kell átállni.

Ugyanakkor a prefektusi hivatal szerdai közleményében arról is tájékoztat, hogy az elmúlt 24 óra leforgása alatt két másik tanintézményben is regisztráltak egy-egy koronavírussal megfertőződött diákot — az érvényben lévő szabályok értelmében a két érintett osztály a következő 14 napban otthonról, online oktatás formájában tanul majd. Megkeresésünkre a prefektusi hivatal annyit pontosított, hogy a két oktatási intézmény nem vidéki településeken, hanem a megye városaiban működik.

Szabó Kinga Mária

 

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.