Nagykároly

Virtuális svájci utazáson jártak a kalazancisok

Remekeltek a kalazancis diákok a nagyváradi egyetem versenyén / Fotó: SZFÚ archív
2021.04.23 - 18:30

Az előző évekhez hasonlóan most is dobogós, II. helyen végzett a Pécsi Vanessza, Popemajer Sandra és Csizmár Bernadett alkotta, Wanderergöttinnen nevű csapat Kocsis Aliz tanárnő felkészítésével. A Virtuelle Touren, Stationen, Jubiläen: Unterwegs von der Schweiz bis nach Großwardein címmel megszervezett verseny döntőjét az intézmény által tartott online Nyílt Nap keretében rendezték meg, és összesen 16 csapat (Nagyszalonta, Nagyvárad és Szatmárnémeti iskoláiból) mérhette össze tudását német nyelven, Svájc kultúrtörténetéhez és földrajzához kapcsolódó ismereteikből. A színvonalas, komoly felkészülésről tanúskodó mezőnyben első helyen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Kaiserspeck, harmadik helyen pedig a nagyszalontai Schokomäuse csapata végzett.

A decemberben meghirdetett, többfordulós tematikus projektverseny, mint minden évben, most is nagy népszerűségnek örvendett a német nyelvet tanuló diákok, diákcsoportok körében. A program elsődleges célja a célnyelvi országok ismeretanyagának bővítése, a csapatmunka és a nyelvtanulás iránti motiváció fejlesztése volt, ennek megfelelően a regisztrált csapatok már január óta havonta beküldött munkalapokon és kreatív feladatokon (pld. tipikusan svájci ételek elkészítése) keresztül ismerkedtek Svájc történelmével, földrajzi és kultúrkincseivel. A három előfeladat felkészítő jelleggel bírt, olyan ismereteket, nyelvi kompetenciákat fejlesztő gyakorlatokat tartalmazott, melyek szükségesek voltak a verseny második szakaszának, az online döntőnek a teljesítéséhez.

Az április 16-án megrendezett döntőt a Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszéki Csoportnak a bemutatója követte, amelyen az érdeklődő diákok hasznos információkat tudtak meg a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem nyújtotta magas szintű képzési és továbbtanulási lehetőségekről.

SZFÚ

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Már az ötödik hónapja csökkent a német ipari termelés

Októberben a vártnál gyengébben alakult és már az ötödik egymást követő hónapban csökkent az előző havihoz képest a német ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.
Nagykároly

Választott a nagykárolyi NDF

Az elmúlt héten tartották a Német Demokrata Fórum (NDF) nagykárolyi szervezetének vezetőségi választását. Az esemény helyszínéül a szervezet által működtetett Jugendzentrum szolgált.
Szatmárnémeti

Névadóink öröksége vetélkedő

Január 22., a magyar kultúra napja alkalmából a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége vetélkedőt hirdet V–VII. osztályos diákoknak Névadóink öröksége címmel.