Az 1970. májusában bekövetkezett tragikus események 50. évfordulója alkalmából a Szatmár Megyei Múzeum történelem részlege „Az 1970. május 14-i szatmári árvíz. Pusztulás és újjászületés” címmel virtuális és hagyományos kiállításon keresztül emlékezik az árvízre a korabeli időkből származó fényképek, videók és archív dokumentumok közzétételével. Az összegyűjtött és kiállított dokumentumok hiteles tanúi a fél évszázaddal ezelőtti természeti csapásnak. A virtuális kiállítás a múzeum honlapján, a www.muzeusm.ro/expozitii/1970-14-mai-50-de-ani/ címen érhető el. Az archív képek Gheorghe Iancu, Marian Sarca, Janitzky Pál és más szatmári fényképészek alkotásai. A bemutatott korabeli filmek, fényképek, napilapok és a levéltári dokumentumok a Szatmárnémeti Megyei Múzeum, a szatmárnémeti Vízművek, a Szatmár Megyei Könyvtár, a Szatmárnémeti Városháza irattárából, a Nemzeti Levéltár Szatmár megyei fiókjából, a Román Televízió archívumából és egyéb online forrásokból származnak. A kiállítás összeállításában közreműködő intézményeknek, valamint Janitzky Pál fényképeiért a család örökösének, Pozsonyi Péternek, ezúton szeretnénk megköszönni az együttműködést. Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának kezdeményezésében, mind mi, mind partnereink egy teljesen más elképzelés mentén, a város terein egy nagyobb szabású szabadtéri kiállítást szerettünk volna megrendezni. A kiállítás átfogóbb jelleggel mutatta volna be a Szamos folyó pozitív és negatív szerepét Szatmárnémeti történetében az idők során, amelynek egyik tragikus szakasza az 1970. május 14-i árvíz és az azt követő újjáépítés és modernizáció. Sajnos a jelenlegi helyzet, arra késztetett bennünket, hogy szűkebb kiállításban gondolkodjunk, a múzeum székhelyén és ezt bővítsük a virtuális kiállítás megoldásait alkalmazva. A cél, hogy az emlékezés lehetőségét nyújtsuk és a fennmaradt történeti dokumentumokat összegyűjtsük arról, ami fél évszázaddal ezelőtt történt. Az 1970 tavaszán Románia szinte megyéjében volt árvíz, de a legnagyobb károk Szatmár megyét és Szatmárnémetit érték.
A történelem során többször érte Szatmárnémetit a Szamos áradásai, a természet ezen ismétlődő csapása szinte minden tavasz jellemzője volt. Inkább csak azokat tartották számon, amelyek jelentősebb területeket érintettek és hosszabb ideig tartottak. Ilyenek voltak az 1740-es, 1792-es, 1855-ös, 1884-es és az 1888-az áradások. Szatmárnémetiben ez utóbbi okozott jelentős károkat, ekkor a folyó 630 cm magasságban tetőzött a városnál. Ezt követően épült ki a várost védő töltés rendszer, amely ezt a tetőzési magassághoz viszonyítottak. Az 1970. május 12-15. közötti árvizek Románia 39 megyéjéből 37-et érintettek. Az ítéletidő csupán Gorj és Caraș-Severin megyéket kerülte el. Ez az árvíz Szatmárnémeti történetének legnagyobb természeti katasztrófáját hozta. A vész közeledését már május 13-án lehetett tudni, mert a figyelmeztetési szintet túllépve a folyó további áradására számítottak. Május 14-én reggel a Szamos elérte a 770 cm-es vízszintet, Szatmárnémetinél több helyen is elárasztotta a város alacsonyabb részeit. A katasztrófa 12 órakor következett be, amikor a Szatmárudvarihoz tartozó Kaknál a folyó gátja átszakadt. A megyébe érkező Szamos vize valóságos folyammá duzzadt, a víz vízhozama a Dunáéhoz volt fogható 3.600 m³/s, a szélessége pedig meghaladta a 15 km-t. Az 57 km hosszú gátat a város minden mozgósítható munkaerejével megpróbálták védeni, mindenki célja a város megvédése és az egy életen át összegyűjtött javainak megmentése volt.
A magasan tetőző víz a gát felett túlfolyásokat, áttöréseket, majd ennek következtében beszivárgásokat okoztak a gátak testében. A víz visszahúzódása után tíz repedést találtak a Szamos jobb partján Berend, Kak, Kakszentmárton, Szatmárnémeti és Dara települések közelében, valamint két rést a bal parton Dobrácsapáti közelében. A Szamos vízszintje csak május 19-én délután 5 órakor esett vissza az árvízszint alá. A korabeli tájékoztatás szerint a megelőzést 740 ezer óra munka, munkagépek által végzett több ezer óra, a 145 000 föld-zsák, az 500 köbméter fűrész árú, a több ezer tonna kavics jelentette. Ezek csökkentették ugyan, de nem tudták megakadályozni a katasztrófát. Május 14-én éjjel a víz a jobb parton város kétharmadát elárasztotta. A személyes visszaemlékezések a katasztrófa előtti napon, napokban meglehetős határozatlanságról, tájékozatlanságról számolnak be, a hatóságok határozott fellépésére csak a katasztrófa bekövetkezte utáni időszakban lehet beszélni.
A legnagyobb károkat a mai „Május 14” lakónegyed környékén regisztrálták, ahol a Szamos elérte a 2 m-es magasságot. E városrész egyetlen háza sem maradt épen, ugyanúgy, ahogy egyetlen ember sem volt, akiben ne hagyott volna mély nyomot ez a tragédia. Víz borította a város fő útjait, az állomás környékét, a Sugárutat, a Kossuth-kertet, a Lucaciu parkot, a Margaretelor, a Fabricii, a Chendi, az Egalitatii, a Trandafirilor, a Ștefan cel Mare, a Ghica, a Lazarului, az Argeșului, a Pionierilor, a Republicii, az Artarilor, az Anton Pann, a Scânteii, az Engels, a Progresului, a Botizului, a Coșbuc, a Piața Mică utcákat, összesen 171 utcát 1 062 342 négyzetméteren.
A májusi árvíz okozta halálesetek pontos száma a napig tisztázatlan. Az 1970-es árvízről megemlékező, Epopee pe Someș (Hősköltemény a Szamosról) című album alapján, Szatmárnémetiben 56 halottat nyilvánítottak az áradások áldozatának. A korabeli sajtó és a levéltári dokumentumok azt bizonyítják, hogy az ár levonulása után a Szatmár megyei áldozatok száma 73 főre tehető, 4 093 ház dőlt össze, 28 076 épületet rongált meg az áradás, 120 000 hektárt öntött el az árvíz, az iparban okozott kár pedig mintegy 124 millió lejre tehetőek. Az építkezési beruházásokban 6,4 millió lejes, a közlekedésben 6,2 milliós, az áruszállításban 18,4 millió lejes kár keletkezett. A mezőgazdaságban a veszteségeket 100 millió lejre becsülték, körülbelül 160 ezer hektár volt elárasztva, ebből mezőgazdasági terület 125 000 hektáron, 57 109 ültetvény került veszélybe, ebből 42 800 búzával, 8 700 rozzsal volt bevetve. 1 002 szarvasmarha, 1 535 juh, 869 sertés, több mint 18 000 szárnyas pusztult el, 33 istálló megsemmisült, 1 000 hektár cukorrépa veszett kárba, mezőgazdasági berendezések semmisültek meg, 7 375 hektáron károsodott az öntözőrendszer és 80 000 hektáron volt szükségszerű a növények újravetése. Összegezve, az említett ágazatokban az árvizek által okozott károk 505,1 millió lejt, míg a lakosság által elszenvedett veszteségek 259 milliót tettek ki. 5 693 család, megközelítőleg 20 000 ember házát döntötte romba a víz, akik így fedél nélkül maradtak. A katasztrófa által sújtott családnak nyújtott állami támogatás értéke 113 millió lej volt, és ebből 70,2 millió lejt a szatmárnémeti károsultak között osztottak szét.
A szikár számadatokon túl az egykori képek, beszámolók, dokumentumok a károk emberi léptékű érzékeltetésére is alkalmasak. Így például utcánként összeírták az elöntött és megrongált házakat, az ezekről készült képek megrendítőek, ahogy szívszorítóak mentés, a vízért sorban álló, vagy éppen az ideiglenes lakóhelyen meghúzódó károsultak képei. Szüleink, nagyszüleink, rokonaink, ismerőseink, városunk lakói ők. Emlékezzünk velük róluk városunk történetének e szomorú fejezetéről.
A Szatmár Megyei Múzeum munkatársai