Belföld

Virtuális fotógaléria nyílt a Nemzeti Múzeum honlapján

2020.06.05 - 11:36

Varga Benedek, az MNM főigazgatója az online megnyitón felidézte, hogy 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban, a Trianon-kastélyban azt a békeszerződést, amellyel Magyarország elveszítette területének kétharmadát és magyar nyelvű, magyar etnikumú lakosságának egyharmadát.
"A történészek, politikusok és a közélet azóta is vitatkozik azon, hogy az ország vagy a nemzet vesztése volt-e nagyobb csapás Magyarország számára" - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a nemzeti múzeum számára a hányattatások már korábban elkezdődtek: 1919. október 5-én a Budapestet megszálló román csapatok el akarták hurcolni a nemzeti múzeumból azokat a műkincseket, amelyek Erdélyhez, a későbbiekben Romániához kerülő területekhez tartoznak. Szerencsés módon Harry Hill Bandholtz amerikai dandártábornok a Szövetséges Katonai Misszió tagjaként megakadályozta, hogy a megszálló román királyi haderő kifossza az intézményt. A múzeum gyűjteményei azóta is egyben maradtak - emelte ki Varga Benedek.
A főigazgató szerint a románok szándéka ugyanakkor jelezte azt is, hogy a múzeum milyen szerepet tölt be a Kárpát-medence történetben, milyen szimbolikus jelentőséggel bír gyűjteménye a Kárpát-medence népei és nemzetei számára. Az intézmény 218 éve gyűjtött kollekciói a Kárpát-medence egészének a kultúráját, a civilizációját és a művelődését jelenítik meg - emelte ki.
A múzeumban őrzött kincsek elsősorban a magyar történelemhez kötődnek, ugyanakkor a magyar királyság története számos nemzetnek és népnek adott otthont és ezeknek a története is feltűnik a gyűjteményben.
Az Összetartozás éve virtuális fotógaléria láthatóvá teszi a magyar nép tehetségének és alkotóvágyának töretlenségét, tudatosítja, hogy a magyarság szellemi egységének megőrzéséért tennünk kell és tovább kell adnunk a közösség élő kulturális örökségét.
A kiállítás július 9-ig tekinthető meg hetente frissülő tartalommal a www.mnm.hu oldalon.

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Történelem és irodalom kapcsolódik össze

Könyvbemutatók a könyvtárban – közös élményre hívnak a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai. Elismert szerzők személyesen mesélnek műveikről.
Szatmár megye

Úgy vegyíteni valami modern dologgal a régit, hogy az ne veszítsen az értékéből

Kalotaszegi kötő, cifraszűr, székely rokolya, besztercei katrinca „újragondolva” — csodálatos fantáziavilág kelt életre Popa Zsolt és 13 tervezőtársa alkotásaiból az ország első ilyen jellegű tárlatán
Olvasó hangja

Trianon előadás volt Szatmárnémetiben

Horthy Miklós egykori magyar kormányzó születésnapján tartott rendhagyó Trianon-megemlékezést a Híd Egyesület szombaton, Szatmárnémetiben. 100 éve másként – Trianon.