Vidék

Vidéken sem szelektálunk

A jövő év elejétől kötelező szelektív gyűjtés alkalmazása helyett a biztos vég felé tart a Szatmár megyei korszerű hulladékelszállítás, a városlakókhoz
Vidék

Nagytarnán táboroznak a szatmári KRISZ–esek

Vasárnaptól szombatig kétszázhetven fiatal táborozik a Szatmári Református Egyházmegye tulajdonában lévő nagytarnai Ecosunhome táborban
Vidék

Több százan a templomudvarban hallgatták Isten igéjét

Tegnap a pettyéni református templomban közös istentiszteleten vettek részt a pettyéni, valamint a Panyolai Református Egyházközség hívei, hogy együtt imádkozva
Vidék

Hálát adtak az idei termésért a gencsiek

Gencsen is hagyománynak számít az aratófesztivál megszervezése
Vidék

Megidézték a középkort Erdődön

Az elmúlt hét során második alkalommal szervezett középkori fesztivált az erdődi önkormányzat, melynek célja — a szórakoztatáson kívül — a felújított
Vidék

Hálaadással ünnepelték az aratást a kálmándiak

Július 20-án, vasárnap hagyományos aratási hálaadó ünnepséggel (Kirchweih und Erntedankfest) várta a lakosokat és környékbelieket az NDF kálmándi szervezete
Vidék

Rendhagyó kiállítás Fényen

Az egyhetes művésztábor lezárásaként tegnap rendhagyó művészeti tárlat kiállításmegnyitójára került sor a mezőfényi Sváb Tájházban
Vidék

Húszmilliós kár Szaniszlón

Tegnap Kardosi János Zoltán szaniszlói polgármester irányításával a község tanácsosainak egy része rendkívüli fogadóórát kért Eugeniu Avram prefektustól
Programajánló

Aratófesztivál Gencsen

Július 20-án szervezi meg az érkávási önkormányzat a Gencsi Aratófesztivált, melynek 15 éve van hagyománya a településen
Programajánló

Piskolt község napja

Vasárnap rendezik meg Piskolt község Chemical thick up comments louis vuitton online store product
Vidék

Emlékezés Markovits Rodionra

Markovits Rodion-megemlékezésre került sor tegnap az EMKE, a Szatmári Zsidó Hitközség, a kisgércei önkormányzat, valamint a Hagyományos Kultúrát Megőrző és
Vidék

KRISZ-tábor Hadadon

A héten tartják Hadadon a Nagykárolyi Református Egyházmegye KRISZ-táborát, ahol közel százan vesznek részt 19 településről