Vidék

Jól járt Csomaköz az új büdzsé-leosztással

2015.01.28 - 12:45

Szűkös esztendők után idén az egyik legnagyobb összeget kapta a megyében Csomaköz a költségvetése kiegyenlítésére, így idén megvan az önrész a kanalizálási munkák befejezésére.

 

Alig több mint egy évtizeddel önálló községgé válása óta az idén a legnagyobb költségvetéssel rendelkezik Csomaköz, amely az új leosztási rendszer alapján 1,14 millió lejt kapott a pénzügyminisztériumtól, ezzel azon 11 község közé tartozik a megyében, melynek 1 millió lejen felüli összeg jutott. „Tavaly és tavalyelőtt is csupán 200 ezer lej körül kaptunk, tehát számunkra nagyon jó ez a mostani rendszer és nagy szükségünk is van rá, ugyanis ezzel be tudjuk fejezni a pályázati úton már elkezdett munkálatokat, konkrétan a kanalizálást” — nyilatkozta érdeklődésünkre az 1400 fős település polgármestere, Löchli Mihály. Az elöljáró elmondta, a szennyvíz-elvezetési munkálatokat tavaly kezdték el, a 13,5 kilométeres szakasznak a fele már elkészült, így az idén kész is lesz a beruházás. Az önkormányzat az utóbbi három esztendőben minden évben spórolt bizonyos összegeket, hogy a munkálathoz összejöjjön az önrész, idén még 700 ezer lej kell, így a most kapott költségvetés a legjobbkor jött, ebből ki tudják majd fizetni azt. Egy másik 80 ezer lejes önrésszel elkészült beruházás a kultúrház udvarán történt parkosításra vonatkozik, ezt már kifizették, akárcsak a LEADER-program keretében elkészült focipálya értékét, 26 ezer eurót, amit még vissza kell kapjanak.

A kanalizálási munkák befejezése után a rendelkezésre álló pénz függvényében Csomaközön szeretnék folytatni az aszfaltozást, eddig a község útjai 1,6 kilométeren vannak leaszfaltozva, és még mintegy 7 kilométer vár új burkolatra. A községnek a saját bevételei 360 ezer lejt tesznek ki, így jön ki a most kapott pénzzel az 1,5 millió lejes büdzsé, ami 900 ezerrel több mint tavaly volt. A saját bevételek a lakosságtól beszedett adók és illetékek mellett a helyi mezőgazdasági társulás, egy magánerdészet és egy fafeldolgozó tevékenysége után származnak.

Szatmár megyében egyébként a következő községek kaptak 1 millió lejen felüli költségvetés-kiegyenlítést: Szokond (1,241), Oláhcsaholy (1,230), Sződemeter (1,205), Berekszó (1,175), Krasznaterebes (1,160), Szilágypér (1,153), Csomaköz (1,140), Kálmánd (1, 101), Érszakácsi (1, 059), Homoród (1, 058), Borválaszút (1, 009).

 

Romász János