Vidék

Autóját hátrahagyta, a rendszámtáblát magával vitte

Vasárnap éjszaka vesztette el uralmát Volkswagen típusú gépkocsija fölött egy mindeddig még ismeretlen sofőr Nagymajtényban – az úttestről lesodródott jármű
Vidék

Frontális ütközés Túrterebestelepen

Ma hajnalban pár perccel 5 óra után rohant egymásba Túrterebestelep (Drăguşeni)  főútján (amely egyben nemzetközi út is) egy Dacia Logan és egy Opel – a nagy sebesség
Vidék

A hazatérés napját ünnepelték Hadadon

Jubilált Hadad és a hazatérés napja, amely messze nem a megszokott, „sörivásos, sült kolbászos” népünnepélyek sorába tartozik, hanem a szervezők megpróbálták
Vidék

Dónát-nap Szatmárhegyen

Az erdődhegyi Szent Dónát kápolnánál ünnepi szentmisével indult tegnap a Dónát-napi ünnepség, majd a szórakozás került a középpontba
Vidék

Idén is lesz kézműves és néptánctábor Hadadon

A Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont és a szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) szervezésében augusztus
Vidék

Kölcsey-emlékfutás: a térség legnépszerűbb tömegsportrendezvénye

Szombaton hetedik alkalommal rendezték meg a Kölcsey-emlékfutást Tasnád és Sződemeter között
Vidék

Fazekas bemutatók az avasi múzeumban

Az Avasfelsőfalui Szabadtéri Múzeum, azaz a skanzen nemcsak érdekes látnivalókkal, de augusztusban két alkalommal érdekes kézműves foglalkozásokkal is várja
Vidék

Egy zarándoklat, mely összeköt

Nemzeti imánk, a Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból közös eléneklésével hajtottak főt igen sokan péntek délután
Vidék

A szatmári svábok találkozója

A Német Demokrata Fórum Szatmár megyei és nagymajtényi szervezete, valamint Majtény Község Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa, augusztus 6–7-én szervezi
Vidék

Tüntettek a szatmári tejtermelők

Közel százan vettek részt a Szatmár Megyei Tejtermelők Egyesülete által szervezett tiltakozó akción, képviselőiket fogadta a prefektus és az APIA igazgatója
Vidék

A gencsi gyülekezet élni akar

Gál Sándor, a gencsi református egyházközség lelkipásztora a gencsi, valamint az idetartozó érmindszenti, érkávási és krasznaszentmiklósi leányegyházak
Programajánló

Svábtalálkozó Nagymajtényban

A Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezete és a nagymajtényi szervezete, valamint Majtény Község Polgármesteri Hivatala és helyi Tanácsa, augusztus 6-7-én