A népes gyermeksereg pillanatok alatt öltöztette fel színes szalagokkal a lakodalmas terem előtt állított májusfákat, s fáradhatatlan energiával járta a lépéseket
Két alapjátékos, Adrian Micaș és Ritli Raul marad itthon és nem utazik a Pusztadaróci Recolta csapatával Szászrégenbe, ahol szombat délután az Avântul csapata lesz
A hétvége során több Szatmár megyei strand és üdülőközpont is megnyitja kapuit, illetve amelyek egész évben nyitva vannak, hétvégétől kültéri medencéikkel
Szőcs Péter régész, a Szatmár Megyei Múzeum aligazgatója irányításával régészeti kutatásokat végeznek a sándorhomoki, a szárazberki és a mikolai műemléktemplomok
Szerelem, május, májusfa — egykor (de azért még nem olyan régen, hogy ne emlékeznének rá sokan) szinte elképzelhetetlen volt az udvarlás és május első éjszakája,
A helyi CSIK Kulturális Egyesület meghívására érkezett Csanálosra Lantos Mihály magyarországi egyetemi oktató, aki két napon keresztül tanulási módszertani
Majdnem fél órát játszott emberelőnyben a Pusztadaróci Recolta labdarúgócsapata szombaton idehaza a Sülelmedi Viitorul elleni bajnoki mérkőzésen, de egy öngóllal
Talán nincs is szemkápráztatóan színesebb rendezvény egy igazi avasi lakodalomnál, és a lakodalom talán az Avas leglátványosabb, folklórszertartássá nőtt
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat