Vidék

Kisnyaralás — dr. Zagyva Miklós írása

Kaptunk egy Sodexo-turistakártyát, amit el kellett használni, mert lejáratos, megromlik, mint a húskonzerv. Elmentünk hát a tasnádi strandra egy hétvégnyi nyaralásra, de ismerkedni is az agyondicsért hellyel
Vidék

Megújult a tasnádi betegellátó épülete

Új külsőt kapott a tasnádi járóbeteg-ellátó — köznyelvben: kórház — épülete, a nagy volumenű, több mint 650 ezer lej értékű felújítási munkálatokat a megyei tanács saját költségvetéséből fedezte.
Vidék

Bekerítetlen bányatóba fulladt egy ötéves gyermek Ákoson

Sajnos már nem lehetett megmenteni annak az ötéves gyermeknek az életét, aki hétfőn kora délután esett bele a bekerítetlen ákosi homokkitermelő közel öt méter mélységű tavába.
Vidék

Legyünk erős lelkűek és türelmesek — Szent Rita szobrot és oltárt avattak Pusztadarócon

Több százan — de úgy is fogalmazhatunk: több száz piros rózsa — gyűltek össze Pusztadarócon vasárnap délelőtt, s vettek részt azon a különleges, örömteljes alkalmon, amelynek keretében Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szentelte fel a katolikus templom előtti téren álló Szent Rita szobrot és szabadtéri oltárt.
Vidék

Mennybemenetel, templombúcsú, aranymise – hármas ünnep Csedregben

Hármas örömünnepre gyűltek összes a csedregi görögkatolikusok áldozócsütörtök ünnepén. Urunk mennybemenetele, a templom címünnepe, templombúcsú és a partiumi görögkatolikus magyarság jubiláló áldozópapjának, id. Pallai Béla tb. esperes, szatmárnémeti parókus aranymiséjén.
Vidék

Böjte Csaba szenteli fel a szabadtéri Szent Rita szobrot és oltárt Pusztadarócon

Vasárnap délelőtt 11 órától Böjte Csaba szenteli fel a szabadtéri Szent Rita szobrot és oltárt Pusztadarócon, a templom előtti téren — az ünnepségen részt vevőktől azt kérik, vigyenek magukkal egy-egy szál piros rózsát, Szent Rita jelképét, amelyet Böjte atya szintén megszentel majd, s hazavihetnek.
Vidék

“Nullával osztom önmagam és én leszek a végtelen”

Örök lázadó szellemiségéhez, a groteszk és abszurdoid látásmóddal való merész kísérletezéseihez illően, az elmúlás helyett az élet, a fiatalok és a jövő állt Páskándi Géza születésének 90., halálának 28. évfordulóján tartott megemlékezés középpontjában Szatmárhegyen.
Vidék

Páskándi Gézára emlékeznek Szatmárhegyen pénteken

„Van, ami olvasandó, van, ami mondandó, de mind-mind megírandó, mert költészetben szégyen nincsen; akár a születés, akár a halál, oly szégyentelen a líra” — születésének 90. évfordulóján szülőfalujában, Szatmárhegyen emlékeznek Páskándi Gézára.
Vidék

Augusztus 5-6-án tárul ki az Avas Kapuja Avasújvárosban

Nem csak az dőlt el, idén napra pontosan mikor szervezik az avasi magyarság egyetlen fesztiválját, de a kétnapos ünnepség sztárfellépői is nevesítődtek.
Vidék

Munkatársakat keres Szatmár megyében a Partiumi Falugazdász Hálózat!

Két falugazdász-körzetben is munkatársakat keres Szatmár megyében a Partiumi Falugazdász Hálózat. A jelentkezési határidő: 2023. május 22.
Vidék

Gyermekolimpia a sándorhomoki Kováts-kúria udvarán

Újra benépesült a sándorhomoki évszázados kúria udvara: május közepe ellenére októbert idéző hűvös időben rendeztek vetélkedőt gyerekeknek, kikapcsolódási lehetőséget a szülőknek.
Vidék

Néptánckavalkádra hívnak vasárnap Egribe

Ha május, akkor orgona és hagyományosan Orgona Néptáncfesztivál Egriben — a XI. alkalommal szervezett találkozón tíz néptánccsoport ropja majd, színes népviselet– és néptánckavalkáddal avatva fel a csűrszínházat.