Vidék

Olimpiai bajnokokat avattak Sándorhomokon

2025.05.17 - 17:39

Szabadtéri foglalkozásokkal és mindenféle vetélkedőkkel indították be a nyarat szombatona sándorhomoki kúriánál.

Harmadik alkalommal szerveztek össznépi megmozdulást a sándorhomoki Kováts-kúria udvarán, a szeszélyes időjárás ellenére az idei eseményen is nagyon sokan vettek részt a múlt század hangulatát megidéző majálison.

A szokássá vált májusi esemény a Tavaszi Olimpiai Játékok nevet viseli, és 2022 óta szervezik ezt meg a sándorhomoki műemlék-épület körül. Ügyességi vetélkedőkből, társasjátékokból, jóga-szessziókból, íjászatból és szocializációból álló egyveleg ez, legtöbbjük gyerekeknek szól, de a felnőttek sem unatkoznak.

Így történt ez 2025. május 17-én, a Játékok harmadik kiadásánál is, amikor a tizenegy órakor kezdődő sport- és ügyességi vetélkedők véget értével tucatnyi „olimpikonnak”, azaz a megmérettetéseken részt vevők gyereknek osztottak ki díjakat és ajándékokat a szervezők. Minél nagyobb volt a díj, fényesebb a kupa, annál nagyobb az öröm, de szomorkodni senki sem szomorkodott, hisz a részvétel volt a fontos, nem az, hogy mi jár ezért.

A díjkiosztó után a nap még sokáig fent maradt az égen, mert senki nem akart hazamenni, a megfáradt gyerekek még kilőtték az utolsó nyílvesszőket, az utolsókat lendültek a hintákon, a szülők pedig élvezték a ki- kisütő nap melegét és egymás társaságát.

Princz Csaba
(A szerző felvételei)


 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Egyhektáros park is készül a sándorhomoki kúriánál

Hamarosan kész az épület restaurálása, a bútorzat már úton, most a zöldövezet kialakításáról döntött a községi tanács.
Vidék

Hamarosan kész a sándorhomoki kúria - KÉPGALÉRIA

A tavasz egyik szép pillanata lehet a patinás épület átadása.
Vidék

Bútorzat a sándorhomoki kúriába

177 ezer lejből rendezik be.