A Pettyéni Református Egyházközség előadás-sorozatot indított el, amelyen Fleisz Kinga pszichológus ad tanácsot gyerekek és felnőttek számára a mindennapi
Leiher Géza, az ötéves Szatmári Hegyközség Egyesület elnöke a civil szervezet megvalósításra váró terveiről beszélt lapunknak Csanáloson, ahol szombaton
A nagybányai döntetlen után itt a Tasnádi Unirea első győzeleme is a felkészülési időszakban: hétfőn este a nyírbátori műfüves pályán 3–0-ra győzték le
Szombaton tartották meg Szatmárhegyen az RMDSZ helyi szervezete által megrendezett farsangi bált, amelyen a szervezők mulatós és örökzöld magyar nótákkal, négyfogásos
Tíz méter magasra csapó lángok mellett gurították a sájbót szombaton Erdőd határában a környék szokáskövető svábjai, a hamar ledőlt égő kereszt tanúsága
Égjen el már a télnek boszorkánya! — a kiszebáb „Gizi néni” szót fogadva gyorsan az enyészeté lett a Szárazberki Református Egyházközség és a Hármashatár
Gyanús haláleset besorolással indított nyomozást a rendőrség annak az 57 éves újmikolai asszonynak az ügyében, akinek a holttestét pénteken találták meg az egyik
Bár nagyon sok csapat jelezte részvételi szándékát, a sertéspestis kockázata miatt az a döntés született: biztonságosabb, ha nem mégsem szervezik meg
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat