Vidék

Vetési fejlesztések az áremelkedések árnyékában

Több utcát is szeretnének modernizálni Vetés községben, de hogy mennyire futja anyagilag, azt még kérdéses (Fotó: Vetés község Facebook-oldala)
2022.05.16 - 15:00
A kanalizálás és a vízhálózat bővítése, bicikliút, elektromos töltőállomás. Több terve is van idénre a vetési önkormányzatnak, de a jelentős áremelkedések nem sok jóval kecsegtetnek.

Jól indult az év első fele a vetési önkormányzat számára, de az utóbbi időszak egyre több aggodalommal tölti el a polgármestert, ugyanis az energiaárak és építkezési anyagok árának emelkedése nem sok jóval kecsegteti a már folyó beruházások sikerét. 

Ilyés Gyula lapunk kérdésére elmondta, hogy folytatják a tavalyi év végén elkezdett nagy beruházásokat. „A regionális vízszolgáltatóval közösen modernizáljuk a község ivóvíz- és szennyvízhálózatát. Decebal (Újtelep) területén folynak a munkálatok, amelyek várhatóan a tervezett ütemben el is készülnek. A napokban pedig átadjuk az Óváriban és Vetésen már elkészült rendszert” — részletezte a településvezető. Elkészültek azok a tervek, amelyek alapján lekövezik az óvári és a vetési földutakat, illetve kisebb szakaszokon bővítik a földgázhálózatot és az egyéb közüzemi infrastruktúrát is. A polgármester szerint ezek a legutolsó nagy beruházások, és elkészültükkel a három településből álló község minden lakott területén adottak lesznek a kor standardjai, a közvilágítás már a legmodernebb LED-technológiára épülő világítótestekkel működik.

Összesen több mint nyolcmillió lej értékű az a projekt, amely alapján utcamodernizálási munkálatokat terveznek. Ezt a pénzt már elkülönítették a költségvetés elkészítésekor, hogy ne legyen akadálya a munkálatok elkezdésének, amikor annak eljön az ideje. A hirtelen jött áremelkedés viszont keresztbehúzhatja a terveket, ugyanis a jelenlegi számítások szerint akár ötven százalékkal is többe kerülhet majd az előirányzott beruházás. „A település költségvetése nem bírja el az ilyen méretű és hirtelen változást, hiszen a fejlesztési tervek hosszú távú stratégia alapján, ütemezve készülnek el” — vázolta a jelenlegi helyzetet Ilyés. A polgármester véleménye szerint egyelőre két utca modernizálását biztosan be tudják vállalni, a kivitelezés többi része pedig a jövő kérdése, egyelőre nem tudni, hogyan fog alakulni a terv. Lehet, hogy el fognak húzódni a munkálatok akár két-három évig, pedig mindenkinek az lett volna az előnyös, ha optimális ütemben tudnának dolgozni a kivitelezők.
Mivel az országos helyreállítási terv (PNRR) kiírási feltételei a kisebb települések önkormányzatainak nem biztosítanak lehetőséget komolyabb beruházásokra, Ilyés szerint a vetésiek több, kisebb projekt kivitelezését tűzték ki célul ennek a pályázati forrásnak a segítségével.

„Nagy projektek megvalósítása nem lehetséges számunkra ebben a programban, ezért a tervek szerint két darab kétállomásos, elektromos autók töltésére alkalmas dokkolót telepítünk, a főút mentén kerékpársávot alakítunk ki, és digitalizáljuk a községi adminisztrációt, illetve a településrendezési tervet” — részletezte az elöljáró, aki elmondta, hogy a pályázatok leadásához szükséges internetes portál hétfőtől lesz elérhető, és a községháza munkatársainak két-három hetük lesz előkészíteni a szükséges dokumentációt. Amennyiben lehetőség lesz rá, a vetésiek be kívánnak majd szerezni egy elektromos buszt.

A töltőállomások kialakítása egyébként sokban függ attól, hogy az adott településnek milyen lehetőségei vannak ezen létesítmények betáplálására. Hiába szeretnék a község központjába helyezni azt, ha ott nem elérhető a szükséges villanyvezeték, és amennyiben emiatt külön feszültségátalakítóra (transzformátor) és több méter huzalra is be kell ruházni a rendszer működéséhez, már majdnem ugyanannyiba, ha nem többe kerül az eszköz telepítése, mint amennyit a pályázat fizet.

Végh Balázs

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kertek helyett újjáépítés az ártérben

Megszavazták csütörtökön a szatmárnémeti tanácsosok, hogy legyen területrendezés a 17-es lakótelepnél lévő Szamos ártérben.
Szatmár megye

Kártevőktől és fagyoktól tartanak a gazdák

Nem csak a városi zöldövezeteken hagyta ott a nyomát az enyhe tél és az ezelőtti nyárias április, a termőföldeken is „időutazás” történt: májusi állagot mutatnak a haszonnövények.
Szatmárnémeti

Készül a forgalomirányító rendszer

Aláírta a kivitelezési szerződést a szatmárnémeti tömegközlekedés forgalomfigyelő rendszerét kialakító céggel Kereskényi Gábor, a város polgármestere.