Szatmárnémeti

Veteményezési program

Kiélvezhetik a kétkezi munkájuk gyümölcsét / Fotó: Facebook/Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság (DAS)
2021.04.01 - 18:30

Tovább folytatja az évekkel ezelőtt elindított veteményezési programját a szatmárnémeti hajléktalanszálló. A kedvezményezettek az intézmény területén létrehozott veteményeskertben kezdték meg idén is a munkát. A résztvevők az évszaknak megfelelő zöldségek elültetésével kezdték az idei veteményezési idényt, így a kertben hagymát, répát, retket, illetve zöldborsót ültettek. A program az előző években is hatalmas sikernek örvendett, a kedvezményezettek lelkesen vettek részt benne, majd a továbbiakban örömmel fogyasztották a saját maguk által megtermelt zöldségeket.

A terápiás jellegű foglalkozás azzal a céllal indult, hogy javítson a kedvezményezettek egészségi állapotán, illetve életminőségén. Sokat segít tehát azokon az embereken, akik kénytelenek voltak a hajléktalanszálló által kínált lehetőségeket igénybe venni, hiszen a kertészeti munkálatok hozzájárulnak a stressz levezetéséhez, a figyelem fejlesztéséhez és nem utolsósorban ahhoz, hogy az ember azt érezze, értékelik a munkáját. E program által a kedvezményezettek is hasznosnak érezhetik magukat, illetve kiélvezhetik a kétkezi munkájuk gyümölcsét. A program egy remek lehetőség arra, hogy a résztvevők szembesüljenek saját képességeikkel és korlátaikkal egyaránt. Fontos, hogy ezek az emberek is érezzék, munkájuk nem hiábavaló, az értékelve van.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Nem akarnak a hajléktalanszállóra menni, még ebben a hidegben sem

A meleg ételt, teát, öltözéket, takarót elfogadják - a menhelytől ódzkodnak.
Szatmárnémeti

Hajléktalanmentés: indulnak a mínuszos éjszakák őrei

Péntek hajnalban - 11 fok lesz Szatmárnémetiben. Azokra is figyeljünk, akik idősek, egyedülállóak!
Szatmárnémeti

Feldíszítették a szatmárnémeti hajléktalanszálló karácsonyfáját

Átlagosan 50 főnek, a téli hónapokban pedig akár 70 személynek is menedéket nyújt a szatmárnémeti hajléktalanszálló. A központ lakói között nagyon különböző sorsú emberek élnek.