Az oltott és nem oltott személyek egyaránt adhatnak vért a vérközpontban — oszlatta el az elmúlt időszakban sok lakosban felmerült kétségeket az intézmény.
Nem szükséges az oltási igazolvány felmutatása az önkéntes véradáshoz, tehát az oltatlanok is adhatnak vért, csakúgy, mint mindazok, akik megkapták a koronavírus elleni oltások valamelyikének egyik vagy mindkét dózisát. Az oltottak esetében viszont van egy rövid türelmi idő: mindazok, akiket a Pfizer/BioNTech vagy a Moderna vakcinájával immunizáltak, jelentkezhetnek véradónak az oltást követő utolsó mellékhatás megjelenése utáni 7. naptól, vagy ha nem volt mellékhatás, akkor az oltás után egy héttel. Azok a leendő donorok pedig, akik az AstraZeneca vagy a Johnson & Johnson vakcinájával lettek immunizálva, az oltást követő 28 nap után adományozhatnak vért. Minden védőoltásra igaz az, hogy az oltás utáni néhány napra célszerű pihenőt tervezni, ez tehát a Covid-19 elleni vakcinák esetében sincs másként.
Egy véradással három ember életét menthetjük meg. Nők négyszer, a férfiak pedig ötször adhatnak vért évente. Ebből következik, hogy amennyiben egy önkéntes rendszeresen, vagyis évi 4–5 alkalommal elmegy vért adni, akkor egy év alatt akár 12–15 ember életét is megmentheti. Véradó lehet, aki egészséges, betöltötte a 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya eléri az 50 kilót. Két véradás között minimum 56 napnak kell eltelnie.
A véradáskor 450 ml vért vesznek le egyszer használatos, steril vérvételi zsákrendszerbe, 5–12 perc alatt. Az önkéntesek ugyanakkor egy sor ingyenes vizsgálatban részesülnek, hiszen minden alkalommal meghatározzák a vércsoportot, emellett általános egészségi állapotfelmérést, vérnyomásmérést, fertőzőmájgyulladás- (B és C vírus), AIDS- (HIV-) és szifilisz-szűrővizsgálatot végeznek.
Az önkénteseket minden hétköznap reggel és délelőtt Szatmárnémetiben, a Károlyi út 26. szám alatt, a mentőszolgálat melletti központban várják.
Bumbuluţ Krisztina