Szatmárnémeti

Véget ért a gyógyszergyűjtő akció

Fotó: pexels.com
2021.05.15 - 17:39
135,70 kilogrammnyi lejárt gyógyszer gyűlt össze a megyében az Élet Fája Egyesület és partnerei által indított kampány keretében.

Az Élet Fája Egyesület még márciusban indított akciót a lejárt szavatosságú gyógyszerek begyűjtésére a Szatmári Gyógyszerész Kamarával, a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatósággal, a temesvári Pro Air Clean Ecologickal és a Biopak Rt.-vel együttműködésben. A kampány célja az volt, hogy arra ösztönözze a lakosságot, hogy szakszerűen szabaduljon meg a veszélyes hulladéknak minősülő, lejárt gyógyszerektől.

Szatmár megye városaiban összesen kilenc gyűjtőpontot jelöltek ki, ahol március 15. és április 15. között lehetett leadni a lejárt pirulákat. Az Élet Fája Egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderült, hogy az akció hatalmas sikernek örvendett, hiszen közel 136 kilogrammnyi (135,7 kg) lejárt gyógyszert sikerült összegyűjteni a kampány ideje alatt. Szatmárnémetiben négy gyógyszertár vett részt az akcióban, ahol a következő gyógyszermennyiségek gyűltek össze: Geranium: 5,5 kg, Hristiana: 13 kg, Panax: 44 kg, Hristiana (Pálfalvi út 1–3.): 11,5 kg. Nagykárolyban, a Gold T Farm patikában 43,7 kilogramm, Avasfelsőfaluban, az Artemisia gyógyszertárban 10 kilogramm, Tasnádon, a Digitalis gyógyszertárban 4,3 kilogramm, Erdődön, az Apotheca patikában 1 kilogramm, Sárközújlakon, a Sfântul Ştefan patikában pedig 2,75 kilogramm lejárt gyógyszert adott le a lakosság.

Az idei évben sikerült megnövelni a leadott készítmények mennyiségét, tavaly, amikor tíz gyűjtőegység volt kihelyezve, 123 kilogrammnyi veszélyes hulladék gyűlt össze. A leadott termékeket az egészségügyi hulladékok kezelésére szakosodott cég gyűjti majd be, és gondoskodik a készítmények ártalmatlanításáról. A szervezők ezúton szeretnék megköszönni mindazoknak, akik részt vettek a kampányban, és ezzel is hozzájárultak a környezettudatos életmód fenntartásához.

Kallós András

 

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

A kórházban kell leadni a lejárt gyógyszereket!

A szatmáriak két helyszínen, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház két épületében adhatják le ezeket.
Belföld

Több nyugdíjas részesül gyógyszerár-támogatásban

Január 1-jétől 1608 lejre nő a 90 százalékos gyógyszerár-támogatásra vonatkozó nyugdíjhatár.
Belföld

Hazai gyógyszerek tűnhetnek el a gyógyszerpiacról

A magas árak miatt eltűnhet az országban gyártott gyógyszerek egy része – a PRIMER szerint a drágulás a gyógyszeriparban felhasznált anyagok és alapanyagok minden kategóriájára kiterjed.