A helyzet azt jelenti, hogy a Szahíri Nagydíj kihagyása után Hamilton visszaülhet a világbajnok Mercedesbe, alkalmi helyettese, George Russell pedig eredeti csapatánál, a Williamsnél folytathatja a versenyzést, ahova jövőre is szerződés köti. Továbbá a brit-koreai Jack Aitken ezúttal nem kap versenyzési lehetőséget a Williamsnél, de továbbra is a csapat tartalékpilótája marad.
A hétvégi futam egyébként a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel búcsúját is jelenti a Ferrari csapattól. A német pilóta egy interjúban elmondta, hogy hiába a részsikerek, az olasz csapatnál töltött hat idényét összességében bukásként éli meg, mivel nem nyerték meg a világbajnokságot.
Mint ismeretes, 2021-től az Aston Martinná alakuló Racing Point pilótája lesz a 33 éves Vettel. 14 futamgyőzelmet aratott az olasz istálló színeiben, ezzel pedig Michael Schumacher és Niki Lauda után a Ferrari történetének harmadik legsikeresebb pilótájává vált.
Az Abu-dzabi Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órától, az 55 körös futamot pedig vasárnap 15.10 órától rendezik.