Vidék

Van internet Nagypeleskén

2020.05.20 - 15:36

A főkábel tavaszi bevezetése után most már a lakóházak hálózatra kötését is elkezdte az RCS&RDS kábelszolgáltató, tájékoztatta lapunkat Béres Antal, Lázári község alpolgármestere, akinek a közbenjárásra is szükség volt, hogy elkezdődjön végre az internetszolgáltatás. Levegőben vezetett kábelen ért el a hálózat Nagypeleskére, de Béres szerint a szolgáltatás mielőbbi megkezdése volt a fontos; magánterületeken is át kellett volna haladni a föld alatti kábelekkel, s ezt körülményes lett volna kivitelezni. Erre a megoldásra lehet, hogy a későbbiekben fognak sort keríteni.

A falu felé pár éve, pályázati pénzből a Telekom épített ki vezetékes internethálózatot, de a szolgáltatást azóta sem kezdte meg a határ menti faluban, ezt a piaci rést használta ki a Digi, és oldotta meg most önerőből az internetszolgáltatást.

Nagypeleskén az emberek eddig csak mobilnetet használva tudtak fellépni a világhálóra, telefonon és kábeltévén kívül semmilyen vezetékes adatszolgáltatás nem volt elérhető. Sajnos a mobiltelefon-szolgáltatás sem volt mindig elérhető, gyenge volt a jel, vagy teljesen hiányzott a falu egyes részein, és a mobilnetes adatforgalom is többe kerül, mint a vezetékes internet. Mi sem mutatja jobban, hogy mekkora szükség volt erre a napjainkban alapvetőnek számító szolgáltatásra Nagypeleskén, mint hogy várólista alapján köti be az internetet a házakba a Digi. A hálózatépítés Kispeleske felé is megtörtént, hamarosan ott is bent lesz a házakban is a szélessávú internet, tette még hozzá Béres.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Lázári: szavalt a száműzött március - KÉPGALÉRIA!

Forradalmi idézetekkel teletűzdelt falak előtt zajlottak a március 15-i megemlékezések pénteken Nagypeleskén és Lázáriban. Nem véres zászló alatt, de ma is harcolni kell a szabadságért, azt mindig el akarják venni.
Vidék

Zajta és Nagypeleske: Petőfivel nincsenek nemzethatárok!

Kettős Petőfi-emléktábla avatás volt szombat délben a magyarországi Zajtán és a romániai Nagypeleskén. Kétszáz év elteltével is ellátja nemzetegyesítő szerepét a szabadsághős költő.
Vidék

Petőfi emléktábla Zajtán és Nagypeleskén

Közösen állítanak emléket a szabadsághős költőnek a romániai Lázáriban és a magyarországi Zajtán. Emléktábla-leleplezés lesz szombaton Zajtán és Nagypeleskén.