Szatmárnémeti

Változtak a színbesorolások

2021.01.26 - 18:04

További öt Szatmár megyei területi-közigazgatási egység fertőzöttségi szintje és besorolása változott a közegészségügyi igazgatóság adatfrissítése nyomán, s ennek értelmében január 26-tól kezdődően két hétig, azaz február 8-ig az eddigi zöld helyett a sárga forgatókönyv lesz érvényben az alábbi községekben: Apa (2,539 ezrelék), Érszodoró (1,869 ezrelék), Tartolc (1,579 ezrelék), Mezőpetri (1,558 ezrelék) és Vetés (1,55 ezrelék).

De nemcsak a felsorolt községek fertőzöttségi szintje emelkedett, hanem az egész megyéé is, hiszen január 26-án már 1,73 ezrelék volt, miközben egy nappal korábban még jóval alacsonyabb, 1,66 ezrelék volt a ráta. A közegészségügyi igazgatóság adatai értelmében már 8157 igazoltan koronavírus-fertőzöttet tartottak nyilván hivatalosan, azaz az előző összesítés óta 59 új esetet regisztráltak, az újratesztelt páciensek közül pedig 43-nak lett ismét pozitív a koronavírustesztje. A gyógyultak száma ismét meghaladta a megbetegedettekét, elérve a 7438-at, ami egyben azt is jelenti, hogy újabb 82 páciensnek sikerült legyőznie a kórt, sajnos azonban egy 80 éves nő és egy 85 éves férfi páciens is életét vesztette a vírusfertőzés szövődményeinek következtében az Avasfelsőfalui és a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán, s így az elhunytak száma már 141-re emelkedett.

Az elvégzett tesztek száma 56 092, vagyis az előző adatközlés óta igencsak sok, 463 mintát elemeztek, melyeknek a 22%-a lett pozitív.

Ha döcögősen is, de zajlik az oltási kampány is, az elmúlt 24 óra leforgása alatt 588-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, és közülük senkinél nem jelentkezett mellékhatás. Ezzel a január 5-én kezdődött oltáskampány keretében már 7489 személyt immunizáltak a megyében, mellékhatások pedig továbbra is csak a már napokkal korábban jelzett négy esetben fordultak elő, helyi reakció formájában.

A petei határátkelőnél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1711 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 263 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél 8 olyan utazó jelentkezett belépésre, akinek karanténba kellett vonulnia.

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Belföld

Egészségügyi minisztérium: 3100 koronavírusos megbetegedést jelentettek az elmúlt 24 órában

A legutóbbi tájékoztatás óta 3100 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, több mint 27 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 383-an újrafertőződött betegek — közölte szombaton az egészségügyi minisztérium.
Belföld

Alexandru Rafila: a koronavírusos megbetegedések 95 százalékát az omikron-variáns okozza

Az elvégzett génszekvenálások alapján a Covid-megbetegedések 95 százalékát a koronavírus omikron-variánsa okozza — mondta hétfői sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter.