Külföld

Változások a magyarországi fürdőkben

2020.05.13 - 20:13

Szatmár megyéből nyaranta rendszeresen járnak át fürdőzni és strandolni Magyarországra, ahol idén a koronavírus-járványra való tekintettel új szabályok lépnek érvénybe. Boros László Attila ismertette, hogy a legtöbb fürdőben a fokozatos pünkösdi nyitásra készülnek, sok nagyobb fürdő pedig később, júniusban nyit. A pünkösdi nyitást is tesztüzemnek kell tekinteni — jegyezte meg. Hozzátette, hogy az egészségügyi előírások, járványügyi óvintézkedések miatt fajlagosan megnőnek az üzemeltetési költségek, többletmunkaerőt, eszközvásárlást igényelnek. A pontos és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek megérkeztek a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK). Ezek alapján a felére korlátozódik az egy-egy fürdő által fogadható vendéglétszám, így minden fürdő nagyjából a normál kapacitásának, befogadóképességének a felével üzemelhet. Az előírás szerint egy főre 4 négyzetméter vízfelületet kell biztosítani minden szabadtéri medencében, a szabadtéri zöldfelületeken pedig 16 négyzetmétert. A szolgáltatások közül kizárólag a szabadtéri medencék nyithatnak meg. Ahol működik, a sorban állás elkerülése érdekében online jegyvásárlást javasolnak. A fürdők pénztárainál felfestéssel kell jelölni a megtartandó távolságot, és a lehető legtöbb pénztár megnyitására törekednek a várakozás elkerülése érdekében.

A pénztárosoknak kesztyűt, szájmaszkot vagy plexi védőfalat biztosítanak majd. A beléptetésnél kézfertőtlenítőt biztosítanak a vendégeknek — sorolta. A belső vendégforgalmi részeken rendszeres fertőtlenítő takarítást végeznek, a kilincseket, korlátokat, villanykapcsolókat, vizesblokkokat óránként takarítják, fertőtlenítik — tette hozzá. Az élményelemek közül üzemelhetnek a csúszdák és azok, amelyek nem járnak vízfelszín feletti hatással, légbefúvással; a zuhatagok, nyakzuhanyok például nem működhetnek, az örvények és sodrófolyosók viszont igen.

A gőz- és szaunalétesítményeket nem lehet megnyitni — mondta. A gyógyvizes és termálmedencék nem nyithatnak meg, közöttük azonban megnyithatnak azok a medencék, amelyeknek engedélyezett fertőtlenítőszer-adagolásuk van.

Boros László Attila meglepetésnek nevezte, hogy elindulhatnak a fürdőkben az „aeroszolképződéssel nem járó” egészségügyi szolgáltatások, az eljárásrend betartásával. A fürdőgyógyászati kezelésekhez nem kell vírusteszt, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálat és a kezelés is csak előzetes bejelentéssel történhet — ismertette. A játszóterek is megnyithatnak a strandokon, gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat azonban nem lehet tartani.

A szövetség tudomása szerint országszerte négy-öt fürdő nyitott meg már az előző hétvégén, a részletszabályok ismerete nélkül. Az elnök ezt felelőtlenségnek nevezte. A fürdőbe készülőknek azt javasolta, hogy tájékozódjanak előzetesen az adott fürdő napi kapacitásáról, akár telefonon.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Uszodát és strandot remél Popovici teljesítménye nyomán Kereskényi

Szatmárnémeti hozadékot szeretne David Popovici olimpiai aranyérmes úszó teljesítményéből a polgármester.
Szatmár megye

„Fordítsuk javunkra a magyar ET-s elnökséget!”

Nem elhanyagolható téttel bír a vasárnapi öt szavazólapos voksoláson az Európai Parlamenti képviselők megválasztása. Júliustól Magyarország lesz az Európai Tanács soros elnöke, de odahatni azután is fontos lesz.
Szatmárnémeti

Kereskényi: Itt az ideje, hogy Adrian Cozma végre színt valljon

A szatmárnémeti régi strand a sokadik olyan közügy, amelyben ténylegesen is az emberek hasznára lehetne Adrian Cozma, a város- és megyevezetést futószalagon kritizáló liberális párti politikus.