Üresek a madáretetők, alig jár madár, az itthon telelő vad szárnyasoknak kihelyezett eledelek érintetlenül vannak az etetőkben, nemcsak hogy erdei madarat nem látni, de verebet is alig. Ezt több helyről is jelentették a madártani egyesület tagjai, a marosvásárhelyi Milvus egyesület egyik munkatársától próbáltuk megtudakolni, mi lehet az oka a madarak etetőtől való távolmaradásának.
Nincs hó
Szabó D. Zoltán ornitológus, a Milvus egyesület munkatársa szerint az enyhe tél az oka az etetőktől való távolmaradásnak, a madarak nem is fáznak, és találnak maguknak táplálékot lakott településektől távol is. Most már kezdenek hidegek lenni az éjszakák, majd ha le is esik a hó, és tartós marad, lassan rá lesznek utalva a vadon élő szárnyasok, hogy közelebb húzódjanak a lakóházakhoz. Ha ezután sem népesül be az etetők környéke, akkor az a baj, hogy rossz az eledel az etetőkön, mert a kukoricát és a búzát a kis testű madarak nem igazán kedvelik, a fekete napraforgó a leginkább elterjedt és bevált téli etető, mutatott rá Szabó.
Nem mérvadó
Szabó szerint inkább az olyan alföldi, főleg sík tájon, mint a szatmári, fordulhatott elő, hogy eddig még nem jártak az etetőkön ezen a télen a madarak, mert saját megfigyelései szerint egy hegy lábánál lévő településen vannak vendégei az etetőn, nem változott az etetőre járó madarak száma a korábbi évekhez képest. A jelenséggel kapcsolatos véleményét összegezve Szabó D. Zoltán elmondta, hogy ő nem fogná fel vészjelzésként a téli etetőket látogató madarak számának csökkenését, mert ilyenkor gyakran kezdenek váratlan vonulásba a telelő madarak is, vagy éppen kevesebbet mozognak, ezért nem mérvadó a téli megfigyelés.
Princz Csaba