Külföld

Újra szükségállapot van Csehországban

2020.10.05 - 10:10

Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az intézkedés legfőbb célja, hogy megfékezze a járvány terjedését, a fertőzöttek számának emelkedését.
    Az elmúlt héten az új igazolt fertőzések növekedésének napi száma már meghaladta a 3500-at, és naponta több mint tíz beteg halt meg a koronavírus következtében. A tárca honlapján megjelent kimutatásból kitűnik, hogy jelenleg 37 570 az igazolt fertőzések száma, a kórházakban 1200 személyt kezelnek. Az áldozatok száma vasárnap 11-el 727-re nőtt.
    A szükségállapot lehetőséget ad az egészségügyi tárcának, hogy az orvostanhallgatókat is bevonja a kórházi munkákba. Mintegy 1700 orvos és nővér ugyanis megkapta a koronavírust, összesen több ezer egészségügyi dolgozó van karanténban, ezért nagy szükség van az új munkaerőre.
    Éjfélkor életbe lépett több új óvintézkedés is, amely egyelőre két hétig lesz érvényben. A járvány által leginkább veszélyeztetett régiókban bezártak a középiskolák, és áttértek a távoktatásra. A sajtó szerint ez az ország mintegy felét érinti.
    Zárt termekben legfeljebb tíz személy vehet részt egy rendezvényen, míg a nyitott területeken legfeljebb húsz. Korlátozzák az istentiszteleteken való résztvevők számát is, és mindenütt tilos a közös éneklés. A vendéglőket este tízkor be kell zárni, egy asztalnál legfeljebb hat ember lehet. A sportrendezvényeket nézők nélkül kell megtartani.
    Már szeptember elejétől kötelező a szájmaszkviselés a közösségi közlekedési eszközökön, kórházakban és a zárt termekben, és maszkot kell viselni az általános iskolák felső tagozatos (6-9. osztály) tanulóinak is.
    Tavasszal 66 napig, március 12-től május 17-ig volt érvényben a szükségállapot, amelynek meghosszabbításáról mindig a képviselőháznak kell döntenie.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.