Szatmárnémeti

Újítják a síneket, bajban a Kolozsvárra vonattal utazók

2023.11.24 - 07:25
Szerdán iktatták Magyar Lóránd parlamenti képviselő írásos kérdését, melyben a szállításügyi minisztériumban érdeklődik a vasúti utazás alternatívái kapcsán, miután felújítás miatt a téli menetrend bevezetésétől kezdődően – december 11-től – nem közlekedik majd az eddig megszokott rend szerint a Nagyváradon keresztülhaladó Szatmárnémeti–Kolozsvár járat.

A parlamenti képviselőhöz több szatmári lakos is panasszal fordult ennek kapcsán, mert ugyan Romániában nem túl népszerű a vasúti közlekedés, mégis sokan vannak, akik egyetlen lehetőségként ezt kénytelenek használni. Kolozsvárra pedig el kell jutni, lévén, hogy nem csak a régió üzleti életének központja, hanem fontos egészségügyi központ is.

„Sajnos a lakosság kevés információval rendelkezik az alternatív vasúti útvonalak, vagy alternatív megoldások kapcsán. A felújítás, modernizálás mindenképp fontos, hiszen a romániai vasútvonalak elöregedtek, ami miatt, ha a vonatok képesek is nagyobb sebességre, a sínek állapota gátolja a haladást. Bízom benne, hogy a kivitelezés nem csúszik ki a határidőből, és újra elérhető lesz a szatmáriak által gyakran használt, közvetlen vasúti összeköttetés Kolozsvárral” – mondja Magyar Lóránd.

A parlamenti képviselő az írásos kérdésében konkrét választ vár arra, hogy jelen pillanatban hogyan oldja meg a vasúttársaság, hogy az utasok eljussanak Kolozsvárra, illetve, hogy mi a munkálatok határideje, melyet követően újra rendelkezésre állhat a közvetlen vasúti összeköttetés a kincses várossal. A politikus arra is rákérdezett, hogy mik a tervek az esetleges alternatív útvonalakkal, például a járattal, amely Nagybányán keresztül közlekedik.
 
Közlemény

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Leállhat a vasúti személyszállítás

Szakszervezet: leállhat a vasúti személyszállítás, ha nem rendezik a CFR Călători finanszírozását.
Belföld

Másfélezer CFR-alkalmazott várja a fizetését

Szakszervezet: a CFR Marfă 1550 alkalmazottja hónapok óta nem kapott fizetést és bizonytalan a jövőjük.
Belföld

Felgyorsítanák a romániai vasúti hálózat felújítását

A kormány jóváhagyta a vasúti infrastruktúra 2026–2030 közötti fejlesztési stratégiáját. A hálózat 72,56 százaléka műszakilag elhasználódott.