A DSVSA ismételten felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy végeztessék el a trichinellózistesztet, hiszen ezáltal komoly betegségektől óvhatják meg magukat és szeretteiket. Az intézmény igazgatója, dr. Nicolae Dumuţa által jegyzett közleményből kiderül, hogy az állatorvosok az elkövetkező időszakban is biztosítják minden körzetben a trichinellózisvizsgálat elvégzését egy előre meghatározott ütemterv szerint, illetve az élelmiszerpiacokon is. Abban az esetben, ha fertőzött állatról van szó, és az be van iktatva az országos adatbázisba, a gazda kártérítésben részesül a piaci árnak megfelelően.
A DSVSA munkatársai az elmúlt héten is folytatták ellenőrzési akciójukat a téli ünnepekre való tekintettel, mely által szerették volna biztosítani, hogy a lakosság megfelelő minőségű ételt, italt fogyaszt az ünnepek idején. Az ellenőrzési akció a héten is folyatódik, derül ki a közleményből.
A közlemény kitér arra is, hogy újabb intézkedésig továbbra is zárva maradnak az állatvásárok, ugyanakkor arról is beszámolnak, hogy megyénkben összesen 36 aktív sertéspestisgóc van: Turcon, Nagygércén, Kisgércén, Piskolton, Szilágypérben, Szatmárudvariban, Mikolában és Tasnádszilváson. A DSVSA tájékoztatásából kiderül, hogy megyénkben eddig 71 afrikaisertéspestis-gócpontot sikerült felszámolni a felderített 107-ből. A DSVSA felhívja a figyelmet, hogy a sertéspestissel való megfertőződés gyanúját azonnal jelenteni kell, az állatokat pedig meg kell semmisíteni.
2021-ben 25 vadászterületen 3 elhullott vaddisznóra találtak, a laboratóriumi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy csak egyikük szenvedett sertéspestis-fertőzésben, a 49 vadászterületen elejtett 517 vaddisznó közül pedig 71 volt pestissel fertőzött.