A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) ellenőrei a szeptember 18. – 24. közötti időszakban 95 ellenőrzést végeztek. A vizsgálatok kiterjedtek a vágóhidakra, hús- és tejfeldolgozó üzemekre, hipermarketekre, szupermarketekre, élelmiszerpiacokra, vendéglátóhelyekre, étkezdékre, iskolákra, óvodákra, bölcsődékre, bárokra, cukrászati laboratóriumokra, iskolai büfékre, élelmiszer-, illetve zöldség- és gyümölcsüzletekre, valamint a malomipari termékeket, kenyeret és péksüteményeket, egyéb élelmiszereket, alkoholmentes és alkoholos italokat előállító egységekre. Ellenőrizték továbbá az élelmiszerek, vetőmagok, zöldségek és gyümölcsök tárolására szolgáló létesítményeket is.
Az ellenőrzések elsősorban a fogyasztók egészségét veszélyeztető kockázatok megelőzésére, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedő vállalkozók szakmai támogatására és tájékoztatására irányultak. Szankciókat csak abban az esetben alkalmaznak, ha a feltárt hiányosságokat a megszabott határidőn belül nem orvosolják, illetve ha jelentős élelmiszer-biztonsági kockázatot állapítanak meg.
A Szatmár megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági felügyelők ebben az időszakban tematikus ellenőrzéseket is végeznek a megyében. A vizsgálatok kifejezetten a bölcsődék, óvodák, valamint a normál programmal működő, iskola utáni programot biztosító, félinternátusos vagy bentlakásos iskolák konyhai részlegeire, illetve az oktatási intézmények számára étkeztetési szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplőkre irányulnak.
Valamennyi iskolai konyhának és catering-cégeknek rendelkezniük kell az adott tevékenységre érvényes állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági nyilvántartási, illetve engedélyezési dokumentumokkal.
Cél: a megelőzés
A kampány legfontosabb célja, hogy megelőzzék a gyermekek és diákok körében előforduló ételmérgezéseket, ezért az ellenőrök szigorúan vizsgálják, hogy az élelmiszeripari ágazatban működő vállalkozások betartják-e az élelmiszer-biztonságra vonatkozó európai uniós és országos előírásokat.
Amennyiben olyan élelmiszereket találnak, amelyek közvetlen veszélyt jelentenek a diákok egészségére, az ellenőrök sürgősségi eljárás keretében elrendelik azok végleges kivonását a fogyasztásból, majd engedéllyel rendelkező megsemmisítő létesítménybe irányítják.
Súlyos pénzbírság
Ha súlyos szerkezeti vagy higiéniai hiányosságokat állapítanak meg, illetve ha a korábbi ellenőrzések során előírt intézkedéseket nem hajtották végre, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság súlyos pénzbírságokat szab ki, és haladéktalanul elrendelheti az érintett konyha vagy étkezde tevékenységének ideiglenes felfüggesztését, illetve működésének megtiltását.
A DSVSA arra kéri az oktatási intézmények vezetőit és az adminisztrátorokat, hogy fokozottan figyeljenek az élelmiszerek és alapanyagok átvételekor, valamint a catering-cégekkel kötött szerződések teljesítésének ellenőrzésére.
Megbüntetett közétkeztető
A feltárt szabálytalanságok miatt egy esetben szabtak ki 10 ezer lej értékű bírságot egy catering-cégre, az élelmiszerek elkészítésére, tárolására és forgalmazására vonatkozó állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági előírások megsértése miatt. Az esetben az élelmiszer-előkészítő helyiség higiéniai feltételei nem feleltek meg az előírásoknak.
Hasznos útmutató
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA), az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) támogatásával, operatív útmutatókat állított össze és terjesztett az élelmiszeriparban és a vendéglátóiparban működő vállalkozások, az élelmiszer-higiéniai ellenőrök, valamint a végső fogyasztók számára. Az útmutatók többek között az élelmiszer-hamisítás és megtévesztő gyakorlatok kockázataival, a rejtett veszélyekkel és valós veszteségekkel, a feltételezett csalások kivizsgálásával, az élelmiszer-pazarlás csökkentésével, valamint az agrár-élelmiszeripari ágazat szereplőire vonatkozó konkrét intézkedésekkel és az élelmiszer-biztonság megteremtésével foglalkoznak.
Az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági területen észlelt problémák, illetve panaszok bejelentéséhez a 0800826787-es vagy a 0261715956-os telefonszámon lehet az illetékesekhez fordulni.
Hírszerkesztő
(Nyitókép:az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság közösségimédia oldala)