Belföld

Újabb fertőzött romániai turisták Görögországban

2020.07.18 - 16:35

h2A minisztérium közleménye szerint a Krétán tartózkodó két románt családjukkal együtt átvitték egy karanténhotelbe.

A külügyminisztérium emlékeztet, hogy július 15-étől kezdődően a román állampolgároknak az elektronikus formanyomtatvány, illetve a QR-kód mellett a görög határon be kell mutatniuk a COVID-19 fertőzés negatív molekuláris tesztjét, amelyet a belépés előtt legtöbb 72 órával adtak ki. A teszteket akkreditált laboratóriumokban kell elvégezni, a bizonyítványokat pedig angolul kell kiállítani, és tartalmazniuk kell az illető személy nevét, valamint személyi igazolványának vagy útlevélének számát.

A tárca figyelmeztet ugyanakkor, hogy a https://travel.gov.gr platform szerint a görög hatóságok módosították az elektronikus formanyomtatvány kitöltésének határidejét, így azt ki lehet tölteni az országba való belépést megelőző nap folyamán bármikor.

A külügy közleménye szerint a thesszaloniki román főkonzulátus, valamint a szófiai román nagykövetség képviselői továbbra is jelen vannak a Kulata - Promachonas határátkelőhelyen, tájékoztatásuk szerint szombaton a várakozó kocsisor 1,5 kilométer hosszú, a várakozási idő pedig körülbelül egy óra. A gépkocsikat két sávon engedik be Görögország területére.

A külügyminisztérium felhívja a figyelmet, hogy a román állampolgárok konzuli segítséget kérhetnek az athéni román nagykövetség 00302106774035-ös, és a thesszaloniki román főkonzulátus 00302310340088-as telefonszámán. Ezenkívül sürgősségi esetben segítséget kérhetnek a román diplomáciai képviselet 00306978996222-es és a thesszaloniki román főkonzulátus 00306946049076-os telefonszámán.

A tárac javasolja a következő honlapok tanulmányozását: www.mae.ro/node/51914, atena.mae.ro, salonic.mae.ro, és ec.europa.eu/consularprotection/content/travel-advice_ro és www.mae.ro.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Irány Ciprus, irány Antalya, vagy a görög szigetek

Megkezdődött a nyári nyaralási előfoglalási szezon, mindennek felment az ára tavalyhoz képest, ennek ellenére nem lankad a nyaralái kedv.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.