Nagykároly

Újabb 5 millió eurós projekt Nagykárolyban

2020.05.16 - 10:33

A jövőbeli multifunkcionális központban egyebek mellett az új könyvtár, egy kivetítővel felszerelt konferenciaterem és egy zenés meditációs terem is kialakításra kerül. A könyvtár alsó részében egy hetven férőhelyes mélygarázs is készül. A Regionális Operatív Program 2014–2020-as kiírásának keretében finanszírozott beruházás 23,108 millió lej, azaz mintegy 5 millió euró összértékű.

„Régóta várjuk már ezt a napot, ezt mind a magam, mind a nagykárolyiak nevében mondhatom, hiszen egy olyan szép kulturális projekt megvalósítása került most közelebb, melyre megyei szinten nem volt példa az elmúlt 40 évben. A könyvtár épületén kívül egy rekreációs központ megvalósítására is sort kerítünk, és várhatóan hamarosan bejelenthetjük az annak építésére vonatkozó finanszírozási szerződés aláírását is.

A Victoria-stadion átalakulását is eredményező beruházás 2,9 millió euró értékű” — mondta Kovács Jenő polgármester. A tulajdonképpeni rekreációs központban kap majd helyet a városi uszoda, mely egy darab 25 méter hosszúságú, 6 pályás úszómedencét foglal magában. Ezenkívül egy kisebb méretű tornaterem is kiépül itt, amely mellett egy kisebb focipálya, valamint egy szabadtéri sakktábla is kialakításra kerül.

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Kertek helyett újjáépítés az ártérben

Megszavazták csütörtökön a szatmárnémeti tanácsosok, hogy legyen területrendezés a 17-es lakótelepnél lévő Szamos ártérben.
Vidék

Vetési fejlesztések az áremelkedések árnyékában

A kanalizálás és a vízhálózat bővítése, bicikliút, elektromos töltőállomás. Több terve is van idénre a vetési önkormányzatnak, de a jelentős áremelkedések nem sok jóval kecsegtetnek.
Nagykároly

Eladási csúcsot döntött a nagykárolyi könyvesbolt

A tavalyi évet nyereséggel zárta a nagykárolyiak könyvesboltja, a Karul Libris — jelentette ki a legutóbbi tanácsülés keretében Bekő Tamás városmenedzser.