Vidék

Kezdődhet a kaplonyi bölcsőde építése

2025.01.15 - 12:02

A kaplonyi bölcsőde kapcsán a kivitelezési feladatokat elnyert cégek képviselőivel egyeztetett korábban Megyeri Tamás Róbert polgármester.

Tavasszal kezdhetik el a bölcsődeépítési munkálatokat, egyéves kivitelezési idővel, számolt be egy korábbi egyeztetés eredményeiről a kaplony.blog internetes oldalon Megyeri Tamás Róbert kaplonyi polgármester.

A folyamat

„Igazán jó hírt kaptunk a múlt héten! A CNI, azaz az Országos Befektetési Vállalat felkérte a kaplonyi önkormányzatot, hogy ténylegesen is adja át a kivitelezésről szóló közbeszerzési eljárást elnyerő cégcsoportnak azt a területet, ahová fel lehet építeni a kaplonyi bölcsődét. Ennek kapcsán tartottak január 13-án a helyszínen egyeztetést. S remélhetőleg a héten már alá is írják az erre vonatkozó papírokat.

Utána a kaplonyi önkormányzatnak kötelessége vizet, szennyvízelvezető vezetéket, áramot, gázt a helyszínre vezetni. A területet használatra kész állapotban átadni – azaz például a betonplacc egy részét feltörni, a törmeléket pedig elszállítani. Utána a kivitelezési költségek teljes egészét az országos intézmény fogja biztosítani.” – írja beszámolójában Megyeri.

Kaplony és Kálmánd

Mint ismeretes, emlékeztet az elöljáró, ahhoz, hogy a község ilyen, több millió eurós beruházást elnyerjen, igen nagy mértékben hozzájárult a helybeliek összefogása. Több alkalommal is aláírásokat gyűjtöttek, hogy bizonyíthassák – az itteni szülők szükségesnek tartják, hogy legyen Kaplonyban is ilyen intézmény. Sőt, kálmándi szülők is hozzájárultak mindehhez. Az összegyűjtés során pedig példamutató módon összedolgoztak a tanügyiek (óvónők) az önkormányzat munkatársaival. Így, közösen sikerült pályázni.

kaplony.blog

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Kézilabda: pontszerzéssel debütált a junior I-es csapat

Az Olimpia VSK az első forduló után az E-csoport 3. helyén áll.
Szatmárnémeti

Itt bort isznak, ott vizet prédikálnak

Bölcsődék, uszoda… Hiába az egyezség Csekével, áthúzta a számításokat a kormány.
Szatmárnémeti

Fura közleményt adott ki a szatmárnémeti polgármester

Szó van benne Bolojan vonatáról és a mellőzött józan észről és talán arra utal, hogy mégsem lesz szatmárnémeti bölcsődeépítés és nem fognak folytatódni az aszfaltozások sem...