Szokás szerint most is sokan gyűltek össze a Nagyboldogasszony titulussal rendelkező túrterebesi római katolikus templom körül, annak kertjében, de még a közelében lévő parkban is az egyházi év legnagyobb Mária-ünnepén, amelyet a hagyomány szerint szabadtéren tartottak. Nagyboldogasszony napja, Mária mennybemenetele a katolikus egyház számára kiemelt jelentőségű ünnep, melynek története az ősegyházig nyúlik vissza, és amely szerint Krisztus anyja, Mária halálával osztozott Szent Fia dicsőséges feltámadásában: testben és lélekben egyaránt a mennyországba jutott, mert testét angyalok kara emelte a mennyekbe.

„Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi édesanyánkkal, és hogy valódi testvérekre leljünk egymásban. Az egyház voltaképpen tábori kórházhoz hasonlít. Ennek mintegy 'szentségi' helyei, a kegyhelyek a hívő nép emlékezetét őrzik. Ez a nép a szenvedések közepette sem fárad el keresni az élet vizének a forrását, ahol a remény új erőre kaphat. A kegyhelyek az ünnep és az ünneplés, a könnyek és az esdeklések helyei. Édesanyánk lábához járulunk, szinte szavak nélkül, hogy így az ő szemével láthassuk magunkat, és hogy tekintetével elvezessen ahhoz, aki 'az Út, az Igazság és az Élet'” — köszöntötte az egybegyűlteket Ferenc pápa Csíksomlyón elhangzott szavaival Román János, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet vezérigazgatója.

Ünnepi szentbeszédében elsőként egy béna lábbal született gyermek, Hermann történetét elevenítette fel, aki szülei korai halálát követően a Bodeni-tó melletti kolostorba került, ahol Szűz Mária lett az édesanyja — és ahol felnőttként a bencés Hermann von Reichenau (más néven Hermannus Contractus, Sánta Hermann) bő ezer évvel ezelőtt megírta az egyik legnagyobb és legcsodálatosabb Mária-himnuszt, a Salve Reginát. 'Üdvöz légy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya! Élet, édesség, reménycsillag, áldunk.' E sorokat, ezt az imát ma mindenki ismeri, így imádkozunk Máriához mint Jézus és a mi anyánkhoz, közbenjárónkhoz — mondta.

Ezt követően mozaikkockákként Ferenc pápa homíliáiból olvasott, rámutatva, hogyan látja a szentatya Szűz Máriát, s akinek szavai mögött rengeteg élmény, megpróbáltatás, fájdalom és öröm húzódik meg. „Lássuk be, hogy egy édesanyák nélküli társadalom jéghideg, érzéketlen lenne! Engedjük át magunkat mennyei édesanyánk tekintetének, mert ő nem romlott bűnösöket lát, hanem gyermekeit. Miasszonyunk tekintete képes reményt sugározni, kérjük arra: figyelj reánk irgalmasan, és hallgass meg bennünket — engedjük át magunkat Mária szerető és gyengéd tekintetének!” — fogalmazott, három szó, három fogalom fontosságát hangsúlyozva. „Küzdelem, feltámadás, remény. Küzdelem — az egyházat jelképező asszony és a Sátán küzdelme: Mária mindig velünk van, harcol velünk, és arra buzdít, hogy imádkozzunk, s megerősít bennünket az ellenség, a gonosz legyőzésében. Feltámadás — a Mária testestől-lelkestől a mennybe való felvétele, ahol az istenszülő teljes mértékben egyesült fiával a halálban. Remény — azoknak az erénye, akik hisznek Krisztus feltámadásában, a szeretet győzelmében” — mondta, zárógondolatként Mária csodaszép hálaadó énekének szavait idézve: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben” — ahol a kereszt, ott a remény is; ha nincs remény, nem vagyunk keresztények. Mária mindig velünk van, azokkal, akik naponta küzdenek a gonosszal. Tegyük magunkévá Mária szavait: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, mert nagyot művelt velem ő, aki hatalmas.”