Belföld

Turcan: jövő héten ismerteti a kormány a minimálbér emelésével kapcsolatos elképzelését

2021.09.23 - 17:16

Raluca Turcan rámutatott, ez az első alkalom, amikor ősz elején tárgyalóasztalhoz ülnek a szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek és a kormány képviselői, hogy a mindhárom fél által szükségesnek tartott minimálbér-emelésről egyeztessenek. A másik két fél javaslatait figyelembe véve a kormány kidolgozza és jövő héten ismertetni fogja ezzel kapcsolatos elképzelését - szögezte le a tárcavezető. Hozzátette, a terv kidolgozásakor az a fő szempont, hogy a minimálbér-emelés gazdasági szempontból legyen fenntartható, és kiszámítható legyen az üzleti szféra számára. "A minimálbér-emelés a romániaiak elvándorlásának megakadályozására is közvetlen hatással lesz" - jelentette ki.

Raluca Turcan a hét elején Ploieşti-en azt mondta, az áremelkedésekre való tekintettel már az év vége előtt nőhet a minimálbér. Közölte azt is, hogy a munkáltatók és a szakszervezetek 8-12 százalék közötti emelést javasoltak.

Florin Cîţu korábban azt nyilatkozta, hogy a kormány 8 százalékos minimálbér-emelést fontolgat, amit már novembertől vagy decembertől be lehetne vezetni.

A munkáltatói szövetségek egyetértenek a 8 százalékos emeléssel, azt azonban ellenzik, hogy ez már novembertől vagy decembertől érvénybe lépjen.

A szakszervezetek nagyobb arányú, akár 14 százalékig terjedő minimálbér-emelést szorgalmaznak. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Belföld

4050 lej lesz a minimálbér

Ezzel az emeléssel a romániai minimálbér eléri az európai minimálbér 47 százalékát — a kis- és középvállalkozások képviselői nem értenek egyet az emeléssel, mert nagyon megterheli költségvetésüket.
Szatmár megye

Ennyi lesz holnap a nyugdíja a mai minimálbéreseknek

Megnézheti majd magát az, aki a legkisebb bér után fizeti az állami nyugdíjkasszát.
Belföld

Több pénzt kapnak a minimálbéresek

Júliusban már több pénzért dolgoztak a minimálbéren foglalkoztatottak, augusztusban már ezt a nagyobb bért kapják.