Az előző mérkőzésen ugyanis a zseniális Pep Guardiola által irányított Manchester City fordítani tudott, és 2–1-es győzelemmel távozott Párizsból, a Parc des Princes-ből. Mint ismeretes, az első találkozót a franciák kezdték jobban, Marquinhos már a 15. percben megszerezte a vezetést Angel Di Maria gólpasszából (1–0). A manchesteri csapat a félidőben összeszedte magát, és Kevin De Bruyne révén a 64. percben kiegyenlített (1–1). Hét perccel később már a vezetést is megszerezték a vendégek, a 71. percben a csapat algériai szélsője, Riyad Mahrez szabadrúgásból volt eredményes (1–2).
A Mauricio Pochettino által irányított Paris Saint-Germain már nem tudott válaszolni, sőt, a 77. percben emberhátrányba is került, miután Idrissa Gueye piros lapot kapott. Így hazai pályán szenvedtek vereséget a franciák, akik így hátrányban készülnek a várva várt visszavágóra. A „pénzmágnások” közötti visszavágót ma 22 órai kezdettel játsszák a Manchester City otthonában, az Etihad Stadionban. A mérkőzést a Digi Sport1, a Look Sport+ és a Telekom közvetíti.
K.A