Belföld

Továbbra is 7 százalékos államháztartási hiánnyal számolunk az idei költségvetés kidolgozásakor

2021.01.27 - 16:19

A miniszterelnök szerint jövő héten terjesztenék a parlament elé az állami költségvetés tervezetét, amelynek kidolgozása azért időigényes, mert "30 éve halogatott reformokat" szeretnének bevezetni, ugyanakkor a pénzügyi fenntarthatóság biztosítása érdekében módosítani akarnak bizonyos intézkedéseken, amelyek "pusztító hatással voltak" az elmúlt években az ország pénzügyi helyzetére.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón a kormányfő azt is elmondta, hogy a kormány a többéves költségvetés-tervezés bevezetésére készül.

"Itt most a 2021-es és a 2022-es büdzséről is szó van, hiszen a 2021-ben bevezetendő reformok egy részének gazdasági hatásai 2022-ben érződnek majd meg. Ezért is jár valamelyest több munkával ez a folyamat, de az ország történetében először bevezetjük a többéves költségvetés-tervezést" - fogalmazott.

A miniszterelnök leszögezte, "a nyugdíjak idén nagyobbak lesznek, mint tavaly voltak", azt azonban nem pontosította, hogy mennyivel nő a nyugdíjpont értéke. "A nyugdíjtörvényen módosítani fogunk, mert ott több probléma is van" - tette hozzá. AGERPRES

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Pataki: Az elmúlt tíz év legnehezebben összeálló költségvetése a mostani

A tavalyinál vékonyabb költségvetés több mint felét, 238,5 millió lejt fejlesztésekre és beruházásokra fordítják, jelentős összegeket kap az egészségügy és az úthálózat, de a kultúra sincs feledve.
Nagykároly

Elfogadták Nagykároly 2026-os költségvetését

Nagykároly Helyi Tanácsa elfogadta a város 158,5 millió lejes 2026-os költségvetését. Az összeg több mint felét fejlesztésekre és beruházásokra fordítják.
Szatmárnémeti

Nehéz helyzetben kiegyensúlyozott költségvetés

A polgármesteri hivatali szakapparátusa elkészítette, a szatmárnémeti tanács elfogadta a város 2026-os költségvetését.