Külföld

Törökországban először haladta meg a gyógyultak napi száma az új esetekét

2020.04.25 - 17:34

A gyógyultak száma már előző nap is rekordmértékben, de csak az új esetek közel kétharmadával, 2014-gyel nőtt.
 

A tárcavezető üzenetében rámutatott: pénteken engedték haza a kórházakból az eddig meggyógyultak csaknem 15 százalékát, amellyel 21 737-re ugrott a számuk.
 

Törökországban idáig 104 912 embernél diagnosztizálták az új koronavírust.
 

Az igazolt fertőzöttek napi száma immár harmadik napja jár a 3100-as szinten, előtte több mint két hétig jóval magasabban, 4000 körül vagy afelett mozgott, egyszer elért 5138-at is. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta továbbra is lassú ereszkedést mutat, gyakorlatilag azonban még mindig inkább stagnál, hiszen már április 14. óta a 107 és 127 közötti sávban ingadozik.
 

Az adatokból szintén látható, hogy jelenleg 1790 fertőzöttet gondoznak az intenzív osztályokon, 26-tal kevesebbet, mint csütörtökön, miközben a lélegeztetőgépre szorulók száma 982-ről 929-re csökkent, ez április 4. óta a legkedvezőbb adat.
 

A 83 milliós Törökországban a hatóságok március 11., tehát a kórokozó hivatalos megjelenése óta több mint 830 ezer vírustesztet végeztek el, napok óta átlagosan 40 ezret.
 

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter két nappal ezelőtt jelentette ki először, hogy a járvány az ellenőrzésük alá került.
 

Törökország 31 nagyobb városában - köztük Isztambulban és Ankarában - az utóbbi két hétvégén kijárási tilalom volt érvényben, amit ezen a héten csütörtökre és a péntekre is kiterjesztettek, csütörtökön egy nemzeti ünnep, pénteken pedig a muszlim böjti hónap, a ramadán kezdete miatt. A rendelkezés legalább 63,5 millió embert érint.
 

 Az NTV török hírtelevízió pénteki fotóriportja szerint Isztambul, ahol a török lakosság nagyjából egyötöde él, és amelyet a járvány különösen is sújt, a ramadán első napján - a korlátozásknak megfelelően - teljesen kihalt volt.
 

A kis-ázsiai országban állandó jellegű kijárási tilalom kizárólag a 65 évnél idősebbekre és a krónikus betegekre, valamint a 20 éven aluli, nem dolgozó fiatalokra vonatkozik. A török emberek többsége hétköznapokon továbbra is munkába jár, hogy mozgásban tartsa a gazdaságot, ám a hatóságok a közösségi életet és a távolsági közlekedést már szinte teljes mértékben felfüggesztették.
 

A ramadánnal kapcsolatban a török vallásügyi hivatal (Diyanet) a közelmúltban leszögezte: minden egészséges hívőnek Allah parancsa szerint kötelessége böjtölni, aminek elhalasztása nem lehetséges.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Külföld

Útlevél nélkül Törökországba

Recep Tayyip Erdogan török elnök aláírt kedden egy rendeletet, amely szerint a turisztikai célból Törökországba utazó román állampolgárok személyi igazolvánnyal is beléphetnek az országba.