Szatmárnémeti

Több teszt, több fertőzött

2021.01.12 - 18:05

A betegséget sikeresen legyőzők száma 6770, vagyis további 57 páciens gyógyult meg, sajnos azonban az elhunytak száma 124-re emelkedett: egy 49 és egy 74 éves férfi páciens vesztette életét a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán.

Házi elkülönítésben 425 személy van, az elvégzett tesztek száma pedig 52 894, ami egyben azt is jelenti, hogy az előző jelentés óta 344 mintát elemeztek, és ezek 20%-a lett pozitív.

Az elmúlt 24 óra leforgása alatt 170-en kapták meg a koronavírus elleni vakcinát, ezzel az oltáskampány első szakaszában már 1359 egészségügyi szakembert oltottak be Szatmár megyében, s közülük továbbra is mindössze három esetében jelentkezett mellékhatás, helyi reakció formájában.

Peténél az elmúlt 24 óra leforgása alatt 1654 utazó lépett az ország és a megye területére, közülük 186 személynek kellett házi elkülönítésbe vonulnia, a többiek, mivel valamennyien a zöldnek, azaz biztonságosnak minősített országokból/régiókból érkeztek, vagy felmutatták a negatív koronavírustesztet, s a kikérdezés és gyors vizsgálat nyomán tünetmentesnek minősítette őket az átkelőnél szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet, korlátozások nélkül folytathatták útjukat; míg a csanálosi átkelőnél belépésre jelentkezők közül 15 személynek kellett karanténba vonulnia.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Naponta 40 szatmári tesztje pozitív

Ha csak enyhén is, de nőtt az új típusú koronavírus fertőzéssel diagnosztizált Szatmár megyei lakosok száma.