Belföld

Több mint 507 millió euró értékben exportált Románia búzát az év első felében

2020.10.12 - 12:25

A január 1-je és június 30-a közötti búza- és kétszeresexport értéke 12,8 százalékkal 507,63 millió euróra nőtt. Tavaly az első hat hónapban 2,258 tonna búzát és kétszerest szállítottak külföldre, összesen 450,089 millió euró értékben.

A mezőgazdasági és élelemiszeripari termékek kereskedelmi mérlege szerint az első félév tekintetében a búza és a kétszeres a kukorica után a második helyet foglalja el a külpiacra került termékek listáján.

A kétszeres a búza és rozs 2:1-hez arányú keveréke.

Idén a búza hektáronkénti termésátlaga 2,9 tonnára tehető, azaz 40 százalékkel elmarad a 2019-estől, miután a tavaly ősszel búzával bevetett mintegy 1,168 millió hektárnyi területből több mint 900 ezer hektáron kárt tett a szárazság.

Míg 2019-ben hozzávetőlegesen 9,4 millió tonna búza termett Romániában, idén mintegy 5,5 millió tonna termést takarítottak be - közölte Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.

Románia belső fogyasztásának kielégítésére mintegy 2,2 millió tonna búzára van szükség, további 550 ezer tonnát vetőmagként, 400 ezret az alkoholiparban, 400 ezret pedig takarmánybúzaként használnak fel. Így a szaktárca becslései szerint a 2020-as termésből 2-2,5 millió tonna búzát lehet exportra szánni.

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Magyarországi versus romániai bérek és árak

Nyugati szomszédunknál nagyobbak a fizetések, de magasabbak az árak is — a májusi, statisztikai hivatali adatok szerint.
Szatmár megye

Aratás előtti helyzetjelentés

Péter-Pál napra készülnek a szatmári gazdák.
Szatmár megye

Horgászati tilalom lép érvénybe

Április 9. és június 8. között horgászati tilalom van érvényben Romániában. A tiltás magánvizekre nem vonatkozik.