Belföld

Tízből hat román állampolgár úgy véli, hogy a korrupció kihat mindennapi életére

2020.06.11 - 16:46

E szerint a 26 százalékos európai átlaghoz képest a romániai válaszadók 64 százaléka véli úgy, hogy a korrupció kihat mindennapi életére. 2017-hez viszonyítva ez az arány 4 százalékkel kisebb (az európai átlag egy százalékponttal nőtt).

Ugyanakkor a romániai megkérdezettek 83 százaléka véli úgy, hogy széles körben elterjedt problémát jelent a korrupció az országban. Uniós szinten tízből hét polgár (a megkérdezettek 71 százaléka) vélekedik így saját országáról.

A romániaiak 48 százaléka szerint az elmúlt három évben nőtt a korrupció az országban (az európai válaszadók 42 százaléka gondolja ezt), 37 százalékuk szerint a három évvel ezelőtti szinten maradt (az uniós arány hasonló), 7 százalék szerint pedig csökkent (az uniós arány hasonló).

A felmérés szerint tízből nyolc román (78 százalék) véli úgy, hogy a korrupció jelen van a helyi és regionális, illetve az országos közintézményekben (az európai arány 68, illetve 70 százalék).

Tíz romániai válaszadóból négyen (41 százalék) gondolják azt, hogy a megvesztegetés és a vesztegetés elfogadása, valamint a hatalommal való visszaélés személyes nyereség céljából elterjedt a politikai pártok körében (az uniós átlag 53 százalék), 36 százalék elterjedtnek tartja ezeket a politikusok körében (az uniós átlag 49 százalék), 33 százalék szerint elterjedt a közbeszerzések nyerteseiről döntő köztisztviselők körében (az uniós átlag 38 százalék), 25 százalék elterjedtnek tartja a magánvállalatok körében (az uniós átlag 37 százalék), 48 százalék az egészségügyben (az uniós átlag 27 százalék), 41 százalék pedig a rendőrség körében (az uniós átlag 26 százalék) is elterjedtnek véli.

Romániában 2019. december 6-a és 15-e között készült a felmérés 1081 személy megkérdezésével. Uniós szinten 27.498 személy vett részt a felmérésben. Az uniós átlag a nagy-britanniai adatokat is magában foglalja, a felmérés készítésekor ugyanis az ország még az Európai Unió tagja volt.

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Román – magyar külügyi kapcsolatfelvétel

Ţoiu és Orbán beszélgetésének középpontjában Magyarország külpolitikájának egy új megközelítése állt.
Szatmár megye

Horgászati tilalom lép érvénybe

Április 9. és június 8. között horgászati tilalom van érvényben Romániában. A tiltás magánvizekre nem vonatkozik.
Belföld

Románia ismét köszöni Magyarország schengeni támogatását

Oana Țoiu román külügyminiszter hivatalában fogadta kedden Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminisztert – tájékoztatott a szaktárca.