Olcsón adják el a terményt, amely feldolgozva, csomagolva, igen borsos áron tér vissza az országba. Idén például rekordtermést jegyeznek az országban napraforgóból, 2020-hoz viszonyítva mintegy 1,22 tonnával több napraforgómagot takarítottak be. Szakemberek szerint Románia az Európai Unió napraforgótermésének 34 százalékát adja, miközben a termesztésre használt terület csak 26 százaléka az Unióénak. A hazai termésből csupán 1,2–1,3 millió tonna marad az országban, a többi Franciaországba, Spanyolországba, Hollandiába jut — nyersanyagként. Ha itthon dolgoznák fel, és készáruként értékesítenék, a hozzáadott érték kétmilliárd dollárra rúgna.

Czier Tibor, a tasnádszántói mezőgazdasági társulás vezetője nevetségesnek tartja a romániai helyzetet. „Mindenről beszélnek, mindent ígérnek, de nem hoznak olyan intézkedéseket, melyek a lakosság érdekeit szolgálják. A termelőnek az a célja, hogy minél magasabb áron adja el a terményt, hogy fizetni tudja az alkalmazottakat, fedezni tudja a termelői költségeket, és maradjon pénz az őszi munkálatok finanszírozására. Ha csupán a napraforgót vesszük figyelembe, eddig a napraforgómag felvásárlási ára kilónként maximum 1,6 lej volt, idén 2,6 lej. Vannak olyan felvásárló cégek, amelyek a napraforgómagot Oroszországba és Kínába szállítják, a hivatalos felvásárlási ár feletti összeget ígérnek, ha a termelő nagy mennyiségben tud árut biztosítani. Így van az, hogy a nálunk megtermelt alapélelmiszereket kiviszik az országból, majd feldolgozva, többszörös áron hozzák vissza. Az olajgyárakat, a cukorgyárakat stb. eladták külföldieknek, azok a gyárak nagy részét bezárták, most pedig ki vagyunk szolgáltatva. A megoldás az lenne, ha román tulajdonban lévő gyárak vásárolnák fel az élelmiszer-alapanyagokat, megfelelő áron, a feldolgozott árut pedig jó áron tudnák adni a lakosságnak” — magyarázza Czier.

Löchli Mihály, a csomaközi Schamagosch vezetője elmondta, hogy a romániai élelmiszer-feldolgozó cégek jelentős része külföldi tulajdonba került, az új tulajdonosok pedig ezeknek a cégeknek, gyáraknak a nagy részét bezárták, emiatt az ország rákényszerült, hogy a külföldön gyártott termékeket vásárolja fel. A kereskedők nagy része az árkedvezményekből él. Felemeli a termék árát, és reklámozza, hogy azok 50 százalékos vagy akár még annál is nagyobb kedvezménnyel vásárolhatók meg. Romániában volt negyvenkét cukorgyár, most három van, de azok is nehezen működnek. Magyarországon a tizenhét cukorgyárból egy maradt meg. Ma már alig termesztenek cukorrépát, mert behozzák a cukornádból készült nyers cukrot, amit feldolgoznak. Már rég elindult és rohamosan halad az a folyamat, amely során a nagy cégek felfalják a kicsiket.

Löchli arról is beszélt, hogy azok a cégek, amelyek a saját földjükön termesztett élelmiszereket próbálják feldolgozni és forgalmazni, egyre nagyobb gondokkal küzdenek. „A legnagyobb probléma az eladással van, ugyanis ha egy terméket bevásárlóközpontban akarnak forgalmazni, egy évben háromszor kérnek hetvenezer lejt a reklámozásra. Ha egy terméknek lejár a szavatossági ideje, azt visszaadják. Ha megnyílik egy új üzlet, egy termék reklámozásáért ezer dollárt kell fizetni. Meg kell még említeni a visszaszámlázott diszkontot (árcsökkentést). A bevásárlóközpont szerződést köt egy termék bizonyos áron történő forgalmazásáért, majd az árat negyven-ötven százalékkal csökkenti, ezt leveszik abból az összegből, amennyiben a termék forgalmazására kötött szerződésben megegyeztek” — mutatott rá azokra a körülményekre, amelyek a kisebb cégeket ellehetetlenítik.

Elek György